Aşçıbaşı çorbası (Konyhafőnök leves) – Szegedi Ági

Hozzávalók:

1,5 csirkemell (lehet filé is)
2 szál sárgarépa
1 kis darab zeller
1 fej vöröshagyma
3-4 gerezd fokhagyma

200 g vöröslencse
3 ek. olívaolaj (nem extraszűz)
1 nagyobb fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
1 púpozott ek. liszt
1 ek. sűrített paradicsom
1 tk. őrölt pirospaprika
őrölt római kömény, őrölt bors, szárított menta
egy marék gyufatészta
néhány szál petrezselyem

A csirkemellet sós vízben feltesszük főni. Dobunk mellé egy egész vöröshagymát, néhány gerezd fokhagymát, 2 szál sárgarépát és egy darabka zellert. Ha a hús megfőtt, kivesszük, a levét leszűrjük. A kihűlt csirkemellet a rostjai mentén szétszedjük apró darabokra.

A vöröshagymát apró kockákra vágjuk, majd az olívaolajon megdinszteljük. Eközben összezúzzuk a fokhagymát, amit a már üveges hagymára dobunk, és addig pirítjuk együtt, amíg érződni kezd az illata. Ekkor szórjuk rá a lisztet, ezzel is pirítjuk egy-két percig. Következik a sűrített paradicsom, majd a pirospaprika. Felöntjük a húslevessel, simára elkeverjük.

A megmosott vöröslencsét beletesszük a levesbe, sózzuk, fűszerezzük. Addig főzzük, míg a lencse megpuhul, ekkor botmixerrel pürésítjük. Beleszórjuk a tésztát és a csirkemell-darabkákat, és a tészta puhulásáig forraljuk. Tálaláskor meghintjük finomra aprított petrezselyemmel, valamint egy kevés szárított mentával.

Afiyet olsun!

(Megjegyzés: Az eredeti recept nem írta, de én az egyik szál sárgarépát is beleturmixoltam a lencsébe. Nem rontja el!)

Szegedi Ági / Türkinfo