Alfától ómegáig

A sokaknak ismeretlen Muhsin Ertuğrul török színész-rendező-műfordító-író 1892-ben született Konstantinápolyban. Ő volt a török színház megújítója, a török filmművészet megteremtője. Játszott, rendezett, színházakat vezetett, tanított, darabokat fordított, két szakmai folyóiratot indított, de ha szükség volt rá, a színházban bármilyen feladatot ellátott.

Először 1909-ben titokban, a szülei tudta nélkül lépett fel egy mindössze egymondatos szerepben. Mivel a családja nem nézte jó szemmel a színház iránti rajongását, elhagyta otthonát, vállalva a súlyos megélhetési gondokat. Az első törökországi Othello-előadásban még súgó volt, később kisebb szerepeket kapott. Első ízben fordította le és játszotta el a Hamletet Törökországban. 1911-ben Párizsba, öt évvel később Berlinbe ment színházat látni. Hosszan harcolt azért, hogy muszlim nők is színpadra állhassanak, ami sok izgalom és küzdelem után végül sikerült. Az első hölgy – Afife Jale – megjelenése zajos sikert aratott, és hatalmas botrányt is okozott.

Muhsin Ertuğrul Berlinben színészként, huszonöt évesen pedig már rendezőként ismerkedett a filmkészítéssel. Ő adott először szerepet Lugosi Bélának, aki később Hollywoodban Drakulaként vált világhírűvé. 1922–1939 között a török filmipar meghatározó személyiségeként elkészítette az első török dokumentumfilmet Győzelmes út címmel.
Ő rendezte az első olyan játékfilmet is, amelyben muszlim színésznők szerepeltek. Stockholmban megismerkedett a svéd rendezővel, Mauritz Stillerrel és Greta Garbóval, akik később meglátogatták Isztambulban. 1928-ban Hollywoodban megnézte a New York fényei című hangosfilmet, amelynek hatására három évvel később leforgatta az első török hangosfilmet, az Isztambul utcáit.
Folytatás >>>
Forrás: magyarnemzet.hu