Ady András: Ez a harc sem a végső

Reuters
Reuters

Körülbelül egy éve foglalkozik mintegy száz török kiképzőtiszt azzal, hogy a pesmerga újoncokat megfelelő harcállóságra tanítsák, és ezekhez a kiképzett alakulatokhoz csatlakoznak a szintén törökök által felkészített türkmén szunnita egységek is.

Igen, a törökök nem először és nem is a legutóbbi bagdadi vészjelzések óta vannak Irakban, s a felületes szemlélő azt is furcsállhatja, hogy az az Ankara, amely tűzzel-vassal irtaná (irtja is) a saját fegyveresebb kurdjait, és a szíriai „leányvállalatokat”, oly komolyan aggódik az iraki kurdisztániak sorsa iránt. Pedig ez a dichotómia mindig is megvolt, amíg a hazai fegyveresek (vagy csak szimplice gyanús kurdok), a Szíriában maguknak saját területet kiharcolók ellenségek, addig a Barzani-alakulatok és az általuk kivívandó önállóság az olajozott-barátságot jelentette.

A török jelenlétet mindeddig Bagdad is tűrte, szinte azt lehetett mondani, hogy meghívásos alapúnak tekintették, bár arra már senki sem emlékezett, hogy Malikiék hívták volna meg a török csapatokat, vagy al-Abadiék. Erdoğan viszont az Al Jazeerának azt nyilatkozta, hogy al-Abadi kívánsága az egész, egykutya, Bagdad kikéri magának.

Tény, a Moszultól északra lévő Bashiqa-bázisra érkező zászlóaljnyi kommandós akkor sem túl nagy harcértékű, ha mobil tüzérségi támogatásként kaptak vagy harminc modernizált Patton harckocsit is, de az is igaz, hogy így a bázis legénysége eléri a hatszázat, és az már jelenlét, amelynek a Kurdisztáni Regionális Kormány örvend a leginkább. Ezt a csapatmozgást akarta Ankara rutin megerősítésnek és rotációs cserének feltüntetni, de nem sikerült, főleg, hogy az orosz gép lelövése után a régióban mintha mindenkinek szeme nőne a tarkójára, főleg ha törökökről, vagy oroszokról van szó.

A cikk folytatása>>>

maszol.ro