A Van-tó egyre inkább nincs – eltűnőben Törökország egyik legnagyobb édesvize

A lassan kiapadó tó miatt tönkre fognak menni a környék termelői is, hiszen nem lesz mivel öntözniük földjeiket.

Törökországban szárazság tombol, ráadásul a France24 beszámolója szerint akkora, hogy a törökök egyik nagy tava, az iráni határ melletti Van-tó lassan kiszárad. A hírügynökség riportjában arról ír, hogy az aszály mellett a globális felmelegedés is jócskán tehet a folyamatról.

Fotoğraf: Simon Waititu: https://www.pexels.com

A helyiek pedig már a saját bőrükön tapasztalják a tó lassú eltűnésének hatásait: állataik szomjaznak, a levegő sós porral telített, hiszen a szél könnyen felkapja azt az iszapmaradványt, ami a tó egykori medrében kiszárad.

A Van-tó 3700 négyzetkilométeres, van, ahol a mai napig 450 méter mély is. Azonban területe az utóbbi években másfél százalékkal zsugorodott. Ez pedig azt jelenti, hogy van olyan falu is, ami bár a partjára épült anno, mára négy kilométerre van tőle. A tó vesztett vizet a tavaszi, törökországi földrengéseket is okozó tektonikus lemezmozgások miatt is, azonban a helyi kutatók szerint háromszor annyi víz párolog el belőle, mint amennyit az eső visszapótol.

Folytatás