A török államfővel elnököl majd együtt Orbán Viktor Ankarában

Kép forrása: dw.com

Orbán Viktor miniszterelnök a Karmelita kolostorban tárgyalt Mevlut Cavusoglu török külügyminiszterrel – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

A török külügyminiszter magyar kollégája, Szijjártó Péter meghívására hivatalos látogatást tesz Magyarországon.

Az Orbán Viktorral folytatott megbeszélésen megvitatták a török–magyar kapcsolatok minden aspektusát, és eszmecserét folytattak az aktuális globális és regionális kérdésekről. Emellett tapasztalatot cseréltek a koronavírus-járvány elleni védekezésről. Orbán Viktor tájékoztatta vendégét arról, hogy Magyarország sikeresen, nagy mennyiségben szerez be vakcinát, ezért az oltásban jobban áll az EU-tagállamok többségénél.

Szóba került a Gazdaság-újraindítási Akcióterv is, melynek keretében a magyar kormány bértámogatással, hitelmoratóriummal, adócsökkentésekkel, kisvállalkozói ingyenhitellel segíti a válságból való kilábalást – mondta Havasi Bertalan.

A török külügyminisztérium tájékoztatása szerint Mevlut Cavusoglu budapesti látogatása előkészítése a Törökország–Magyarország Magas Szintű Stratégiai Együttműködési Tanács idei ötödik ankarai ülésének is, melyen Recep Tayyip Erdogan török államfő és Orbán Viktor elnököl majd.

Forrás: infostart.hu