A sorozat, mely meghódította a világot

Magyarország egyik legnépszerűbb kereskedelmi csatornáján futó Szulejmán sorozat történész szakértőjével, dr. Günhan Börekçivel beszélgetett a valóságról és a fikcióról Tóth Eszter a kultura.hu munkatársa.

Mikor csatlakozott a Szulejmán filmsorozat stábjához?

Már az első évadnál – azt hiszem, a harmincadik rész után. Egy másik szakértőhöz csatlakoztam, aki már a kezdetektől a stáb tagja volt, és egészen a sorozat végéig maradtam, majd pedig folytattam a munkát az új produkciónál (A szultána – a szerk.), mely Köszem szultánára fókuszál.

Ön a sorozat történész szakértője volt. Milyen feladatokat látott el a készítés során?

Igen, történész szakértőként vettem részt a sorozat készítésében és tulajdonképpen mindenben segítettem, amiben tudtam: az előkészületekben és a forgatáson egyaránt. A forgatókönyvíróknak is adtam tanácsokat, figyeltem a történelmi részletek pontosságára, de a forgatás helyszínén is ellenőriztem a dolgokat. És természetesen rengeteg kérdésre válaszoltam – szóval elég intenzív munka volt.

Volt olyan kérdés, mely meglepte?

Ó, persze! Mikor bekapcsolódtam a munkába, fogalmam sem volt, hogy megy ez. A történet, illetve a történelmi tények között pedig van különbség, a készítők ugyanis nemcsak a történelmi eseményeket akarják leforgatni, hanem egy fiktív sztorit, amelynek azonban valós az alapja. Ezért van szükség szakértőre.

Egy sorozat rengeteg apró részletből tevődik össze, ez pedig azt eredményezi, hogy mindenkinek millió kérdése van. Számos érdekes kérdésbe futottam bele, olyanokba, melyek nekem talán sosem jutottak volna eszembe, hiszen nem kimondottan fontosak egy történésznek, ám egy filmkészítőnek nagyon is azok. Például egyik nap odajött hozzám az egyik színész, aki Szokoli Mehmed pasát alakította, és megkérdezte tőlem, hogy a jobb vagy a bal kezében tartsa-e a kardot. Nos, fogalmam sem volt. Sosem gondolkodtam ezen. Voltak tehát szokatlan kérdések, melyek bennem fel sem merültek, de fontosak tudnak lenni, mikor az ember filmet vagy sorozatot forgat.

Segített a kosztümök, díszletek tervezésében is?

Igen, az évadok elején, mikor az egész csapat összeült egy nagy megbeszélésre. Tehát ott volt a forgatókönyvírótól kezdve a díszlet- és jelmeztervezőn át mindenki, és akkor rengeteg kérdés előkerült. A Szulejmán hű kívánt lenni az adott történelmi korhoz – a kosztümök és minden egyéb részlet tekintetében is –, de mivel minden részben újat kellett mutatni, idővel kifogytunk a kész jelmezekből. Szóval egy adott ponton a tervezők elővették a kreativitásukat: mikor már nem volt több autentikus selyem kaftán, elkezdtek olyanokat készíteni, melyek káprázatosan néztek ki, de nem idézték tökéletesen az adott kor „divatját”. Ugyanakkor a sorozatban feltűnő ruhák nagyon fontos elemei a történetnek is: nem mindegy, hogy egy adott szereplő miben jelenik meg a cselekmény egyes részein.

Szinte a legapróbb részletekbe is belefolyt. Mindenbe beleszólhatott, amibe kívánt?

Nagyjából. Különösen ezeken az előkészítő megbeszéléseken, de tartottunk heti egyeztetéseket is a forgatókönyvírókkal, illetve akkor is volt lehetőségünk tanácsokat adni, mikor kimentünk a forgatás helyszínére. Történész szakértőként természetesen nem szóltam bele mindenbe, de a legtöbb dolgot megvitattuk a készítőkkel.

Folytatás >>>