A kutyafejű tatárok itt, kutyafejű magyarok ott

A mondákban a kutyafejű emberek egy távol élő, emberevő népet képviselnek – írja Frankovics Kutyafejűek – magyar, délszláv és egyéb párhuzamok című tanulmányában. Az európai népek kutyafejűekről szóló mondái keletről terjedtek el, főként a Nagy Sándor vezette görög sereg hadjárata után. Ktesziász görög író Indiából való visszatértekor például arról írt úti beszámolójában, hogy az indiai hegyekben kutyafejű emberek élnek. De beszámolt a kutyafejűekről a velencei utazó, útirajzíró, Marco Polo is a 13. században.

Dobos Ilona a Paraszti hagyomány, városi szóbeliség című könyvében megemlíti, hogy a magyar kutatókat sokáig megtévesztette az, hogy a kutyafejűség magyar környezetben kizárólag a tatárokkal kapcsolatban volt ismert, pedig – mint azt a következőkben láthatjuk – más népeknél, más néppel már korábban megjelent.

Hogyan ismerik őket szerte Európában?

A Baltikum népeinél a kutyafejűeknek homlokuk közepén egyetlen szemük van, amely akkora, mint a hold. A kárpát-ukrán mondákban a kutyafejű tatároknak elöl is, hátul is van szemük. A litván népmesék egyszemű, egylábú és egykezű kutyafejű óriásainak hazája hol Svédország, hol a Kaukázus vidéke. A lappok hagyományában a kutyaorrú törökök, és a kutyaorrúak is megtalálhatók, akik kitűnő szimatukkal tűnnek ki. A szlovák, a cseh és a morva néphagyomány a vad népként fölfogható óriás kutyafejűeket ismeri.

Részletek

2012-03-17