![Türkinfo](https://turkinfo.hu/wp-content/uploads/2018/06/turkinfo_10.3.png "Türkinfo - \")
 ETIMOLÓGIA A hangszertörténeti kutatásban nem ritka az a jelenség, hogy a hangszernevek egy időben, vagy különböző korokban többféle, sokszor egymástól alapvetően eltérő hangszereket is takarhatnak. Igaz ez a kobozra is, amely egyike legnehezebben azonosítható hangszereinknek, míg magát a hangszernevet a korai középkor óta ismerjük Magyarországon.. Első említései Zolnay László szerint (ZOLNAY László: A magyar muzsika régi századaiból, Budapest, 1977): 1237-1325. Choboz személynév Veszprém vármegyében; 1327. Johannes dictus Kobzos de Zabadi; 1364. Nicolaus dictus Kobzos; 1470. Michael Koboz. Maga a szó valószínűleg kun közvetítéssel került a magyar nyelvbe (BARCZI Géza: Magyar szófejtő szótár, 1941), a Codex Cumanicus szójegyzékében a „sonator” „zenész” kun megfelelője is ,,cobuxci”, kobozjátékos.
A közép-ázsiai népeknél mindenütt megtalálható valamilyen formában, sot a kínaiaknál is (itt hou-pu-su névvel ábrázolnak egy hosszú nyakú lantfélét, a „hou ” előtag idegen eredetű hangszerre vall, valószínűleg az ujguroktól vették át). Közép-Ázsiában sok helyen általában hangszert jelent (lásd kirgiz temir-komuz, „vas-koboz”, azaz doromb), de legtöbbször hosszúnyakú, régebben egy fából kivájt testű instrumentumot neveznek így (kazak kobüz, ami vonós hangszer, kirgiz komuz, mari kovysh). Felbukkan a török régiségben is kopuz néven, ez a hangszer a mai baglama őse. Érdekes módon azonban Nyugat-Európában is megtaláljuk a szót, egy XIV. század eleji német forrás említi: ” die Kobus mit der Luten ” (SACHS, Curt: Reallexikon der Musikinstrumente, Berlin 1913, Reprint 1979), valamint a wartburgi várban is található egy XV. században készített kis testű, viszonylag hosszú nyakú pengetős hangszer, amelyet kobus néven tartanak számon. Még érdekesebb, hogy északi, szláv szomszédainknál is megtaláljuk ezt a hangszernevet, de nem csak lantféle hangszert értenek alatta (Szlovákiában, Morvaországban a citerát). Sok lengyel forrás említi a kobzát, mint lantféle hangszert, a XVII. században versben is. Kaminski, bár nem zárja ki arab eredetét, a mandorával, egy, a reneszánsz korban egész Európában elterjedt 1+1+2+2 fémhúros, bundos hangszerrel azonosítja (KAMINSKI, Wlodzimierz: Instrumenty Muzyczne na zemiach Polskich, Varsó 1971). A doni kozákok a XVII-XVIII. században kobzával kísérik hősi énekeiket, ezt a hosszú nyakú hangszert később teljesen kiszorítja a nyugati lantból átalakult bandura. Egyes ábrázolásokon kerek testű, rövid nyakú, a csángók és a románok által használt kobzához és Tinódi lantjához is hasonló kerek testű hangszerek láthatók (KLENOV, Arkagyij’: Tam, ggye muzika zsivjot, Moszkva 1985). A makedónoknál – valószínűleg török hatásra – együtt élt a bundozatlan ud és a bundozott lavta, mindkettő az európai lanthoz hasonló felépítésű. (KOBOLA, Alojz: Tradicijska Narodna Glazbala Jugoslavije, Zágráb 1 2010-11-14 |
| Forrás: http://www.nepzeneiskola.hu – RÉSZLETEK KOBZOS KlSS TAMÁS HEGEDŰ ÉS KOBOZ CÍMŰ ÍRÁSÁBÓL |
