A jobboldali párt nyert választásokat az Észak-ciprusi Török Köztársaságban

Kép forrása: www.pikrepo.com

Ciprus 1974-ben szakadt ketté, amikor a török hadsereg megszállta a sziget északi, főleg törökök lakta részét.
A jobboldali Nemzeti Egységpárt (UBP) nyerte meg az előrehozott parlamenti választásokat a csak Ankara által elismert Észak-ciprusi Török Köztársaságban – derült ki a hétfőn közzétett ideiglenes hivatalos eredményekből. A tájékoztatás szerint az UBP a szavazatok 39,54 százalékát szerezte meg, és az 50 képviselői helyből 24-gyel megerősítette jelenlétét a törvényhozásban. Akárcsak 2018-ban, az Ankara-barát UBP-nek koalíciót kell alakítania a kormányzáshoz. A baloldali Török Köztársasági Párt (CTP) a szavazatok 32,04 százalékával a második helyen végzett, és 18 választási körzetben nyert, a választási bizottság adatai szerint. Faiz Sucuoglu, az UBP főtitkára, jelenlegi kormányfő azt mondta: „először a gazdaságot fogjuk rendbe hozni, ez lesz az első feladatunk”.

A török líra árfolyamának zuhanása, amelynek értéke 2021-ben 44 százalékkal lett kevesebb a dollárhoz képest, látványos áremelkedést váltott ki, az infláció decemberben meghaladta az évi 46 százalékot. Mintegy két évvel ezelőtt, a 2020-as elnökválasztáson a jobboldali Ersin Tatar, Recep Tayyip Erdogan török elnök közeli szövetségese győzött. Tatar a görögök, illetve törökök lakta két részre szakadt földközi-tengeri szigetországban a kétállami megoldás híve, és a török kormány nyílt támogatását élvezi. A ciprusi konfliktus megoldásáról szóló vita nem merült fel a kampány során, de a szövetségi megoldást támogató baloldali erők egy része a választások bojkottjára szólított fel, az Egyesült Ciprusi Párt (BKP) pedig azzal érvelt, hogy „semmi sem fog változni”, amíg a ciprusi török közösséget „nem szabadítják fel Ankara igája alól”.

Előzmények

Ciprus 1974-ben szakadt ketté, amikor a török hadsereg megszállta a sziget északi, főleg törökök lakta részét, válaszul a görög-ciprusi nacionalisták államcsínyére, amellyel céljuk az ország Görögországhoz csatolása volt. Azóta a nicosiai kormány csak a sziget déli, túlnyomórészt görögök lakta része felett gyakorol fennhatóságot. A Ciprusi Köztársaság 2004 óta az Európai Unió tagja. Az északi részt 1983-ban önhatalmúlag kikiáltották Észak-ciprusi Török Köztársaságnak, és hatóságait csak Ankara ismeri el. A konfliktus rendezéséről szóló tárgyalások évtizedek óta folytak az ENSZ közvetítésével, de 2017 óta elakadtak. Tavaly áprilisban is kudarcba fulladt az újraindítási kísérlet. Tizennyolc évvel ezelőtt, 2004-ben a sziget újraegyesítésére vonatkozó ENSZ-tervet népszavazásra bocsátották. A ciprusi törökök közel 65 százaléka jóváhagyta a megállapodást, a ciprusi görögök több mint 75 százaléka viszont elutasította.

Forrás: mandiner.hu