A hontalanság első éjszakája

1849 – Kossuth menekülése, a vidini levél (3.)

Hajnal István történész (1892–1956) Klebelsberg Kunó megbízásából a bécsi levéltárban kutatott, hogy megírja a Kossuth-emigráció törökországi történetét. Az anyag feldolgozása közben készült tanulmányát a Napkelet című folyóirat 1925-ben jelentette meg. Az írást folytatásokban közöljük.

Valóban, ha visszaemlékezünk Kossuth beszédeire és cikkeire, melyekben már évekkel előbb kifakadt az orosz-pánszláv izgatások ellen Magyarországon, el kell hinnünk, hogy valóban őszinte reményei voltak s hitt abban, hogy Görgey ellentétbe tudja majd hozni az oroszt az osztrákkal talán oly mértékben, hogy az orosz, saját bomlasztó céljai szerint, lépéseket tesz majd Magyarország lehető függetlensége érdekében.

Teregován, hol első éjjeli szállásukat tartották, Bemnek egy futára érte utól Kossuthot. Tán nem is egy, mert Bem többet is küldött egymásután, kérve, könyörögve neki, térjen vissza, lelkesítse jelenlétével seregét, s ő azzal, ha Görgey, mint híre jár, meg is adja magát, elég erős lesz még hosszú időkig folytatni a harcot.
Sokszor visszagondolhatott Kossuth e levélre száműzetésének évei alatt, amikor már oly nagyon bízott abban, hogy személyes megjelenésével, alig pár ezer emberrel, meg tudja kezdeni újra a honszabadítás küzdelmét. Most azonban válaszából Bemhez szinte úgy tűnik ki, mintha megriasztotta volna annak üzenete. Vádolja ugyan Görgeyt, aki a szabadság szép fáját ledöntötte, de ő most már egyszerű polgár, nem teheti, hogy tegnap lemondva, ma újra felvegye a hatalmat. A további küzdelmet lehetetlennek tartja, mert például pénz sincs hozzá s ő soha sem folyamodhat saját népével szemben erőszakos rekvirálásokhoz. „Láthatja, tábornok úr, ez lelkiösmereti dolog.” Mindjárt ezután azonban, tollának izgatott fordulatával, mégis tanácsokat ad Bemnek, hogy miként folytassa a harcot.