Törökországi tanulmányútra indultak a debreceni iskolások

Egy teljes osztálynyi gyerek utazhatott kedden a Benedek Elek Általános Iskolából törökországi tanulmányútra az Erasmus+-nak köszönhetően. Ez azért különleges, mert a program általában ennél jóval kisebb létszámra ad lehetőséget. Most azonban 27 diák nyolc pedagógus kíséretében repülhetett Antalyába. Ugyanezen a napon, szintén Törökországba indulhatott szakmai tanulmányútra a Debreceni Szakképzési Centrum 16 turisztikai technikusnak tanuló diákja is.

A Főnix Aréna parkolójában gyűlekeztek reggel a fiataok. Az Erasmus+ programnak köszönhetően busszal indultak Budapestre, onnan pedig repülővel egészen Törökországig utaztak tanulmányútra pedagógusaik kíséretében.

– A nyelvtudásunkat fejleszthetjük ott, mivel az angol nyelvet tanuljuk az iskolában, és mivel lesz középfokú nyelvvizsga ez sokat segít, hogy ne csak a tanárainkkal vagy osztálytársainkkal beszélgessünk angolul, hanem esetleg más nyelvű diákkal – mondta Máté Dóra Nanda.

A nyelvtanulás mellett lehetőségük nyílik a török oktatási rendszer megismerésére is, hiszen részt vesznek az ottani órákon. Emellett szórakozási lehetőséget is biztosítanak a tengerparti szállodában elszállásolt gyerekeknek.

A Benedek Elek Általános Iskola 27 diákját nyolc pedagógus kíséri, akik közül többen szakmai programon is részt vesznek.

– A pedagógusok egy része egy úgynevezett Job Shadowing programon vesz részt. A kinti kollégákkal ők együtt fognak órát tartani, illetve hospitálnak, tehát megfigyelik, hogy az ottani órák megtartásának melyek a szakmai, módszertani elvárásai, megvalósulási formái, a többi kolléga a gyerekek felügyeletével foglalkozik – emelte ki Hetei József, a Debreceni Benedek Elek Általános Iskola igazgatója.

Türk László, a Debreceni Tankerületi Központ igazgatója azt mondta: az Erasmus+ program rendkívül fontos az iskolák számára, mert a nyelvtanulástól a más nemzetek kultúrájának megismeréséig számtalan lehetőséget biztosít a diákoknak.

Folytatás

Forrás: www.dwhir.hu