A híres török festőművész, Ahmet Güneştekin festményei Magyarországon

gunestekin1Ahmet Güneştekin török festőművész a Magyarországon 4. alkalommal megrendezett Art Market Budapest Nemzetközi Kortárs Képzőművészeti Vásáron mutatkozik be 2014. október 9. és 12. között.

Ahmet Güneştekin idén második alkalommal vesz részt az Art Market Budapest kiállításán, művei több millió eurót érnek. A világ minden tájáról érkező művészbarátok Orosz István festőművész, Szabó György szobrász és König Frigyes festő-és grafikusművész, – aki jelenleg a Magyarországi Szépművészeti Akadémia dékánja – alkotásaival találkozhatnak a vásáron. König Frigyes egyébként az idei év szeptemberében Ankarában mutatkozott be.

Törökországot az elmúlt években felpezsdülő ankarai művészvilág egyik legnívósabb galériája, a Güler Sanat Galéria képviseli majd a vásáron.

A Güler Sanat Galéria 2013-ban megrendezett kiállításával sokat foglalkozott a magyar média, ezért az idei kiállításon nagy várakozások előzik meg Ahmet Güneştekin új alkotásainak érkeztét. A Güler Sanat Galéria standja tavaly, középpontban Ahmet Güneştekin „A napra nyíló kapu” című remekművével, akkora érdeklődést váltott ki, hogy a magyar köztévé híradója a főhírei között számolt be róla. Güneştekin alkotásai közül idén a Napkitörés, Optikai Színátmenetek, Mezopotámia mitológiájának modern feldolgozása és a Szembesülés – Megtagadás című művekkel találkozhatnak a művészbarátok.

A török festőművész a világ egyik legrangosabb galériájával, a Marlborough Galery New Yorkkal, 2013-ban kötött szerződést. New York-i kiállításán egyedi stílusával bűvölte el az érdeklődőket. A művész New York után Amszterdamban, majd ez év szeptemberében Monacóban hívta fel magára a figyelmet.

Az Art Market Budapest Magyarország egyetlen képzőművészeti vására, Európában az elmúlt időszak egyik legdinamikusabban fejlődő vásárai között tartják számon. Célja a kortárs képzőművészet népszerűsítése, és folyamatos, magas színvonalú művészeti tartalom biztosítása. Az Art Market Budapest sikerrel mutat be olyan művészeket és galériákat, akiket a közönség még nem ismer. Rendezvényeik mára olyan eseményekké váltak a művészet világában, ahová szinte kötelező ellátogatni annak, aki új inspirációkat, illetve új irányzatokat keres és kedvel.

A kiállítással kapcsolatos részletek az Art Market Budapest honlapján:

http://www.artmarketbudapest.hu/

2014-10-08
Betty Gün – Türkinfo