salt
A 2017-ben internetes mémmé váló séfet és éttermeit több botrány övezi, azonban azt senki sem tagadhatja, hogy remek bevételt hoztak. Most azonban összedőlni látszik a kártyavár, ugyanis Salt Bae londoni vendéglője 2024-ben alig hozott annyit, mint három éve a nyitás utáni első 3 hónapban.
Nusret Göcke, ismertebb nevén Salt Bae 2017-ben robbant be a köztudatba. A török séf az Instagramon lett híres, miután extravagáns módon vágott fel húst, majd jellegzetes kéztartással sózta meg azt. Videói után internetes mémmé vált, az évek alatt pedig több mint 50 millió követőt szedett össze a közösségi platformon.
Hírnevét meglovagolva éttermeket nyitott, többek között Londonban. A 41 éves séf vállalkozása az első három hónapban 8 millió angol fontot, azaz több mint 3,7 milliárd forintot hozott, idén viszont közel egy év alatt nem tudta összehozni ezt a mértékű bevételt.
Salt Bae éttermei nem csak lassulnak, úgy fest, az internetszenzációs birodalom kezd összeomlani. Májusban a New York-i vendéglője zárt be, egy évvel ezelőtt pedig a manhattani burgerezője húzta le a rolót. Bár Göckének még mindig van 18 étterme, többek között Los Angelesben, Abu Dhabiban és a görög Míkonosz szigetén, egy ideje már érezhető népszerűségének alábbhagyása.
Forrás: index.hu