Történelmi gól és utolsó perces földöntúli védés: Törökország legyőzte Ausztriát a nyolcaddöntőben

Kép forrása: commons.wikimedia.org

A török labdarúgó-válogatott 2-1-re legyőzte Ausztria csapatát a németországi Európa-bajnokság kedd esti nyolcaddöntőjében. A lipcsei mérkőzésen – melynek mindhárom találata szöglet után született – a törökök már az első percben vezetéshez jutott Merih Demiral történelmi találatával: az 57 másodperc után esett gól ugyanis minden idők leggyorsabbja az Eb-k kieséses szakaszában.

A török válogatott szombaton a hollandokkal találkozik a negyeddöntőben.

Török szempontból álomszerűen kezdődött a mérkőzés, miután már az első percben előnybe kerültek. Ezt követően viszont óriási nyomás nehezedett a kapujukra, az osztrákok öt-hat percen át óriási elánnal támadták a labdát és igyekeztek a kapujukhoz szegezni riválisukat, egyenlíteni azonban nem tudtak.
Tíz perc után némileg megnyugodott a mérkőzés, az osztrákok csak a félidő egyes szakaszaiban tudtak nagyobb labdabirtoklási fölényt, nyomást kialakítani, de a Demiral irányította török védelem jól zárt. Közben a török csapat többször kiszabadult a nyomás alól, a pozíciós játéka viszont lassú volt, így nem tudott igazán veszélyes lenni.

A szünetben kettőt cserélt Ausztria, majd nekiugrott ellenfelének, melynek eredményeként az első tíz percben három komoly helyzetet is kidolgozott, de képtelen volt kapuba találni. Ezt követően kiszabadult a török válogatott és nem sokkal később Demiral újabb góljával megduplázta előnyét.
Ekkor úgy tűnt, eldőlhet a mérkőzés, az osztrákok azonban nem adták fel és a szakadó esőben folyamatosan támadtak és egy szöglet után gyorsan szépítettek. Az osztrák gól idején már szakadt az eső, ami még nehezebbé tette a futballisták dolgát. A hajrára fordulva Ausztria már nyomasztó fölényben játszott, a látványosan elfáradó török játékosok pedig utolsó energiáikat a védekezésbe fektették, labdaszerzések után már csak egy-két játékos vállalta a kontrákat.

Folytatás

Forrás: www.eurosport.hu