Akiket a pénztárcánk rejt: ismerős arcok a török líra hátoldaláról

Az utóbbi időben a magas törökországi infláció kapcsán több híradásban is felbukkant a török líra, de vajon tudjuk-e, hogy kik szerepelnek a most forgalomban lévő török bankjegyeken? A török bankjegyek 9. sorozata 2009. január 1-én került forgalomba, és ugyanekkor törölték a 2005 január 1-én bevezetett új török líra nevéből az „új” szócskát. Az új bankjegyek előlapján továbbra is Mustafa Kemal Atatürk arcképe szerepel, a hátoldalukra azonban a 8. sorozat bankjegyein szereplő török természeti, tudományos vagy építészeti nevezetességekkel — a şanlıurfai Atatürk-gát, az ankarai Anıtkabir, Piri Reis 1513-as világtérképe, Epheszosz romjai, Kappadókia és Isak pasa doğubayazıti palotája — szemben ezúttal ismert tudósok és művészek képei kerültek. Külön érdekesség, hogy egy asszony, egy török írónő is helyet kapott közöttük. Ez annál is inkább figyelemreméltó, mert jelenleg a világ nagy részében, így Magyarországon is csak férfiak arcképei láthatók a helyi bankjegyeken.

5 lírás: Aydın Sayılı (1913-1993)

A neves török tudománytörténész egy véletlen találkozásnak köszönhette tudományos karrierjét. Történt ugyanis, hogy 1933-ban az érettségi vizsgáján annyira lenyűgözte a vizsgabizottságban helyet foglaló Mustafa Kemal Atatürköt, hogy a középiskola befejezése után államilag támogatott ösztöndíjat kapott, így kijutott az amerikai Harvard Egyetemre, ahol tudománytörténetet tanult. Tanulmányaira nagy hatással volt az egyetemen oktató vegyész és történész, George Alfred Leon Starton, akire a tudománytörténet tudományágának megalapítójaként tekintünk. Aydın Sayılı a doktori disszertációját is Startonhoz írta 1942-ben, amelyben az iszlám világ tudományos intézményeire összpontosított, és amely talán a világ első tudománytörténeti PhD tézise. Miután visszatért Törökországba, az Ankarai Egyetem Filozófia Tanszékén kezdett dolgozni, amelynek 1974-től 1983-ig tanszékvezetője is volt. 1946-ban egyetemi docens, 1952-ben pedig rendes professzor lett. 1957-től az 1928-ban alapított International Academy of the History of Science (Nemzetközi Tudománytörténeti Akadémia) levelező tagja, 1961-től a rendes tagja, 1962-1965 között pedig az elnöke volt. 1983-ban vonult nyugdíjba, majd 1984-ben kinevezték az újonnan megalakult Atatürk Kültür, Dil ve Tarih Yüksek Kurumu égisze alatt működő Atatürk Kültür Merkezi (Atatürk Kulturális Központ) elnökének. Mandátuma 1993-ig tartott.

Munkásságát számos hazai és nemzetközi elismeréssel jutalmazták. 1973-ban a lengyel kormány Kopernikusz-éremmel tüntette ki a lengyel csillagásszal kapcsolatos kutatásai miatt. 1977-ben TÜBİTAK (Törökország Tudományos és Technológiai Kutatási Tanács) Szolgálati Díját nyerte el, 1981-ben az Isztambuli Egyetem Kiváló Szolgálat Díját, 1990-ben pedig életművéért UNESCO Díjat kapott.

Műveiben, melyeket török és angol nyelven írt, a törökök, az iszlám világ, az egyiptomi, mezopotámiai és más civilizációk tudományos éltével és a nyugati civilizációkra gyakorolt hatásukkal foglalkozott. Nagy szerepe volt a török tudományos nyelv megújításában. The Observatory in Islam című munkájában az iszlám világ legjelentősebb csillagvizsgálóit, az azokban dolgozó csillagászokat, az általuk használt eszközöket és a korszak csillagászati témájú műveit ismertette. Az İslam Dünyasında Hastaneler (Kórházak az iszlám világban) című művében az iszlám világ első hét kórházát mutatta be, míg a Mısırlılarda ve Mezopotamyalılarda Matematik, Astronomi ve Tip (Matematika, csillagászat és orvostudomány az egyiptomiaknál és a mezopotámiaiaknál) című könyvében az egyiptomi és a mezopotámiai civilizációk matematikai, csillagászati és orvostudományi ismereteit vetette össze a klasszikus görög világ párhuzamos tudományágaival. A későbbi munkáiban a török tudomány helyét és jelentőségét vizsgálta, de foglalkoztatta a történelem és az irodalom is.  Az 5 lírás hátoldalán Aydın Sayılı portréja mellett szerepel a naprendszer, egy atom, és egy DNS molekula képe is.

10 lírás: Cahit Arf (1910-1997)

 Az 1910-ben született matematikus, Cahit Arf 1938-ban a Göttingeni Egyetemen doktorált. 1962-ig az Isztambuli Egyetem Természettudományi Karán dolgozott, később az isztambuli Robert Kolejben adott matematika órákat, majd 1964-ben a TÜBITAK Tudományos Részlegének elnöke lett. Rövid ideig a Californiai Egyetemen volt vendéghallgató, majd 1967-80 között a Orta Doğu Teknik Üniversitesin (Közel-Keleti Műszaki Egyetem) oktatott. Nyugdíjasként a TÜBITAK-hoz kapcsolódó Gebze Araştırma Merkeziben (Gebze Kutató Központ) dolgozott, emellett 1985-89 között a Türk Matematik Derneği (Török Matematika Társaság) elnöke is volt. Algebrával foglalkozó munkáival világhírnévre tett szert. A kutatásai során azt vizsgálta, hogy matematikai problémák megoldhatók-e a szintetikus geometria segítségével, azaz számítások helyett vonalzó és körző használatával, szerkesztéssel. Több tudományos tétel és fogalom is fűződik a nevéhez, így a Hasse-Arf tétel, az Arf-invariáns, az Arf-félcsoportok, és az Arf-gyűrűk. A 10 lírás hátoldalán Cahit Arfot az Arf-invariáns, egy számtani sorozat és egy abakusz társaságában ábrázolták.

20 lírás: Ahmet Kemaleddin (1870-1927)

Az 1870-ben Isztambulban született Ahmet Kemalettin, ismertebb nevén Mimar (Építész) Kemalettin, az új török építészeti stílus megteremtője, a török nemzeti építészeti mozgalom úttörője volt. Isztambuli és krétai tanulmányait követően került a mai Isztambuli Műszaki Egyetem elődjének számító Hendese-i Mülkiye Mektebibe, ahol 1891-ben végzett mérnökként. 1895-ben az isztambuli Sirkeci pályaudvar tervezője, August Jasmund német építész támogatásával, állami ösztöndíjjal került a berlini Charlottenburg Műszaki Főiskolára, ahol két évig tanult építészetet. 1900-ban tért vissza Isztambulba, ahol az egyetemen tanított. Alapítótagja volt az 1908-ban létrejött Oszmán Építészek és Mérnökök Társaságának. Főbb munkái közé tartoznak a Keleti Vasúttársaság részére tervezett vasútállomások Plovdivban, Szalonokiben és Edirnében, továbbá az isztambuli Çamlıca Leánygimnázium, számos mecset és türbe, Ankarában pedig többek között a Gazi Egyetem rektori épülete, és az Állami Vasúttársaság Igazgatóságának épülete. A jeruzsálemi Al-Aksza mecset felújítása is az ő nevéhez fűződik. A mecset sikeres felújítását követően a Royal Institute of British Architects tagjai közé került. Jeruzsálemből hazatérve az új főváros, Ankara épületein dolgozott. Az új stílus, amelyet Mimar Kemalettin alakított ki, ötvözte a klasszikus török és a modern német építészetet. Épületei megőrizték a török és az iszlám struktúrák jellemzőit; a boltíves homlokzatokat kupolákkal, csempékkel, tornyokkal és párkányokkal díszítette. A 20 lírás bankjegy hátlapján az arcképe és az általa tervezett ankarai Gazi Egyetem rektori épülete látható.

50 lírás: Fatma Aliye Topuz (1862-1936)

Fatma Aliye az első török női regényíró és filozófus, az első nagy hatású női értelmiségi és feminista volt. Apja, Cevdet pasa a Tanzimat korszak magasrangú tisztségviselője és történésze volt. Fatma, aki azon kiváltságos nők csoportjába tartozott, akik színvonalas oktatásban részesültek, több nyelven beszélt, köztük arabul és franciául. Apja hivatalának köszönhetően gyermekkora egy részét Damaszkuszban, Aleppóban és Bejrútban töltötte. 17 évesen férjhez ment, de férje nem támogatta első irodalmi próbálkozásait. Mivel az akkori török társadalom sem nézte jó szemmel, ha egy nő publikált, az írásai eleinte nem is saját néven jelentek meg. Első irodalmi munkája George Ohnet francia író Volonté című regényének 1890-ben Meram címmel megjelent fordítása volt, amelynek fordítójaként a „Bir Hanım” (egy nő) megjelölés szerepelt. A fordítás felkeltette a híres író, Ahmet Mithat Efendi érdeklődését, akivel levelezni kezdtek. Ahmet Mithat Efendi nagy hatással volt Fatma műveinek stílusára, és közös regényt is írtak Hayal ve Hakikat (Álom és valóság) címmel. Fatma Aliye első önálló regényét, a Muhaderatot (Hasznos információ), amelyet már saját néven jelentetett meg, továbbiak követték. Regényei főszereplői mindig nők, akik a helyüket keresik a társadalomban és a munka világában, és harcolnak a boldogtalan házasságok ellen. Az írónő regényei mellett cikkeket is publikált, főleg a Tercüman-i Hakikat-ban (Az igazság tolmácsa), illetve a Hanımlara Mahsus Gazeteben (Újság nők számára), továbbá filozófiai, történelmi témájú munkái is megjelentek. Az 1898-as Ta`addüd-i Zevcat Zeylben (Kiegészítés a többnejűséggel kapcsolatban) például a poligámia ellen érvelt Mahmut Esattal szemben. Tanulásra, társadalmi szerepvállalásra, szociális intézményekben való részvételre biztatta a nőket, és ő maga is aktív volt ezeken a területeken. 1898-ban megalapított egy török nőszervezetet, a Cem`iyyet-i Imdadiyyét (Segélyszervezet), hogy támogassa az 1897-es török-görög háborúban elesett katonák családjait, és tagja volt többek között a török Vörös Félholdnak is. A Köztársaság megalakulása után nem volt könnyű az élete, hiszen apja is és férje is az oszmán politikai elithez tartozott. A művei iránti érdeklődés átmenetileg megcsappant, ám az 1960-as évek óta ismét nagyobb figyelem irányul az írásaira. Az 50 lírás hátoldalán virágok és könyvek kísérik a portréját.

100 lírás: Buhurizade Mustafa Efendi (Itri) (1640-1712)

Buhurizade Mustafa Itri török zenész, zeneszerző, énekes, költő és kalligráfus volt, a klasszikus török zene fő képviselője, aki a török zene szinte minden műfajában alkotott. Számos peşrevet, saz semaisit, bestét és ilahit írt, ám ezek közül csak mintegy negyven munkája maradt fenn. Vallásos témájú műveket is komponált, ezek közül a Segâh Kurban Bayramı Tekbiri, a Segâh Salât-ı Ümmiye és a Segâh Ayin-i Şerif-i Mevlevi a legismertebbek. Valószínűleg maga is a Mevlevi rend tagja volt. IV. Mehmed szultán idejében az uralkodó támogatását élvezte, tanított a szultáni szeráj iskolájában is. A 100 lírás hátoldalán egy ud (pengetős hangszer), egy kudüm (dob), és egy Mevlevi dervis alakja látható a portréja mellett.

200 lírás: Yunus Emre (1238-1320)

Yunus Emre 13. századi török költőt és énekmondót, a szúfi miszticizmus kiemelkedő alakjaként tartjuk számon, aki nagy hatást gyakorolt a török irodalomra. Életéről kevés dolgot tudunk bizonyosan. Valószínűleg a Bektasi szúfi rend tagja volt. Tudott arabul és perzsául, mégis inkább a kor irodalmi nyelvében szokatlan, a beszélt nyelvhez sokkal közelebb álló stílusban alkotott. Verseit a népköltészeti formák felhasználásával írta, irodalmi rangot adva az anatóliai török nyelvnek. Fennmaradt költeményei nagyobb része a hagyományos török ütemhangsúlyos versek közé illeszkedik, de alkotott a klasszikus arab-perzsa verselés időmértékes rendszere (arúz) szerint is, illetve ezt a két stílust ötvözve. A török irodalomtudomány több, mint 350 verset tulajdonít Yunus Emrének. Versei leginkább az isteni szeretetről és az emberi sorsról szólnak, a szúfi filozófiát egyszerű, közérthető módon közvetítik, és a mai napig igen népszerűek. A 200 lírás hátoldalán Yunus Emre portréja mellett ott látható a türbéje, egy rózsa, és az egyik híres sora: „Sevelim, sevilelim”, azaz „Szeressünk, és legyünk szeretni valóak”.

Felhasznált források:

İslâm Ansiklopedisi

Rana von Mende-Altaylı: Fātima `Aliyye /Mahmūd Es`ad Ta`addüd-i Zevcāt Zeyl Continuation of theDebate on Poligamy (Berlin)

Nagy Marietta