A jövendőmondó

Volt egyszer egy asszony, az asszonynak egy ura. Javakorbeli volt még az ember és ha nem is verte fel a pénz a házukat, valahogyan csak eléldegéltek. Az idő meg a gond ősszé tette az embert és fehér hajával meg a szakállával, kilencven éveshez hasonlított a negyvenöt éves ember.

Fürdőbe megy egy nap a felesége, hát olyan nagy a sokadalom, hogy alig talál magának való helyet. Híre kelt, hogy a csillagvizsgálónak is eljön a felesége és azért sereglett össze a sok asszony, hogy látni akarták azt a csillagvizsgálónét.

Hangzik az uccán a muzsika és jön a híres asszony a fürdőbe. Megtisztelik a jövetelét és az első helyre tessékelik le. Megsértődik a mi öregünk felesége és ahogy estére hazaérkezik a fürdőből, így szól az urához:

– Ember, vagy csillagvizsgáló leszel, vagy itt hagyom a házadat.

– Asszony, – feleli az ember – a mindennapi kenyerünket csak megkeresem valahogy. Ha egyhez-máshoz értek is, de hogy mi fán terem a csillagvizsgálás, azt bizony nem tudom. Hisz jóformán még írni se tudok, hát még csillagokban olvasni.

Nem hallgat az asszony a szóra és váltig azt hajtogatja, hogy vagy csillagvizsgáló lesz az ura, vagy otthagyja a faképnél.

Nem tudja a szegény ember, hogy mitévő legyen. Beül a kávéházba és amint búsulásnak adja a fejét, odamegy hozzá a szomszédja és kérdi tőle, hogy mi nyomja a lelkét. Elmondja az ember a nagy baját.

– Sose búsulj, – vigasztalja a szomszédja, – segítek én a te dolgodon.

Jól ismerte ez az ember a fürdős asszonyt, ahhoz ment el tanácsért.

– Mondd annak az öregnek, – tanácsolja neki az asszony, – hogy jöjjön ide egy nap a fürdő elé, hozzon magával papirost, tentát meg tollat és firkantson itt vele egyet-mást, mintha írástudó lenne. Majd eligazítom én valahogy a dolgát.

Előszed az öreg egy ócska asztalt, egy törött findzsába meg tentát önt és odaállít egy nap a fürdő kapuja elé. Hodzsának nézték az arra menők. A csillagnézőnek megint eljött a felesége és miközben szappanozzák a fürdőben, egy drága gyűrűjét lelopatják az ujjáról és a hulla­dékba rejtik el. Csak az öreg ember tudott róla meg a fürdős asszony. Elkészül az asszony a fürdéssel és amikor indul kifelé, egyet sikolt, hogy jaj elveszett a drága gyűrűje. Volt nagy lótás-futás meg kavarodás a fürdőben. Megszólal végül a fürdős asszony:

– Úrnő-efendim, egy hodzsa üldögél a kapu előtt, hátha tőle kérnénk tanácsot.

Szaladnak a hodzsáért és elmondják neki az esetet. A hodzsa úgy tesz, mintha nem tudná és egyet-kettőt firkant a papirosán.

– A hulladékban keressétek, – mondja – ott kell lenni annak a gyűrűnek.

Azt mondja a fürdős asszony:

– Lám lám, eszünkbe se jutott az a hely.

Azzal küldi a szolgákat a szemetes helyre és megtalálják benne a gyűrűt. Nagy volt az öröme az asszonynak és csak úgy osztogatta a baksisokat (ajándékokat) a szolgái között.

Folytatás >>>

Forrás: Kúnos Ignác: Boszporuszi tündérvilág