Török chipsóriás épít gyárat Magyarországon

Kép forrása: www.pexels.com

Jövő augusztusban a tervek szerint elindul a termelés az új orosházi chipsgyárban, az első évben 40 ezer tonna burgonya- és legfeljebb tízezer tonna kukoricachipset állítanak elő – nyilatkozta az MTI-nek a török Dogus Cay vállalkozás igazgatótanácsának tagja kedden Orosházán.

Özkan Tunc elmondta, jelenleg zajlik az egykori orosházi Guardian gyár átalakításának a tervezése, néhány héten belül szeretnék véglegesíteni a terveket. A termelés reményeik szerint 2027 augusztusában kezdődik, akkor 150-200 munkavállalót terveznek alkalmazni, ami két év alatt eléri a végleges, 440-es számot.

Hozzátette, a gyáron belül raktárat is kialakítanak, 25 ezer tonna burgonyát tudnak majd hűtött körülmények között raktározni.

Özkan Tunc elmondta, még nem kötöttek szerződést egyetlen termelővel sem, egyelőre fórumokat tartanak, december-januárban szeretnék a tényleges partnerszerződéseket is elindítani. Véleménye szerint lesznek beszállítóik Békés megyéből, ám hangsúlyozta, Magyarország minden területéről szeretnének szerződött partnert találni, számukra „nem probléma, nem költséges” az sem, ha 200-400 kilométerről kell beszállítani az árut a gyárba.

Kérdésre válaszolva kifejtette, szükség esetén segíthetik a partnereiket az öntözési infrastruktúra kialakításában, Törökországban is van erre példa, de az öntözéstámogatást, a vízjogi engedélyek megadását elsősorban a magyar kormánynak kell elvégeznie.

Mint mondta, nem zárja ki, hogy Békés megyéből egyelőre inkább kukoricabeszállító partnereket találnak, de reményei szerint a gazdálkodók idővel meglátják a potenciált az ipari burgonya termesztésében, és akkor többen fognak áttérni arra.

Folytatás

Forrás: piacesprofit.hu

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here