Van még olyan Törökországban, akinek normális a nemi élete?

Először hadd fejtsem ki azt, hogy mit értek normális nemi élet alatt. Kezdjük a heteroszexuális kapcsolatokkal, azokkal, amelyeket a társadalom is elfogad. Arra próbálok ezzel kilyukadni, hogy véleményem szerint a szexuális élet túlnyomó többsége házaspárok között zajlik Törökországban.

Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy nem vagyok szakértő ezen a területen. Riporterként és a világra nyitott, egyenes emberként figyelem meg a dolgokat. A férjem és én teljesen normális párost alkotunk, olyannyira, hogy az már unalmasnak is tűnhet. A szexről nem esik nehezemre őszintén beszélni, ez minden, amiben különbözhetek az átlagtól. Nincs sok szexuális tapasztalatom, ahogy néhány olvasóm gondolja, és a férjem sem egy papucs, aki csak megtűr maga mellett. Jól megvagyunk és kifejezetten kellemes a szexuális életünk, nincs ebben semmi szégyellnivaló. Közel járunk a 60-hoz, és több mint 35 éves házasok vagyunk.

A szexnek nagyon fontos hatása van az életünkre. Én azt vallom, ha sikerül megoldani a szexuális életben felmerülő problémákat, akkor az élet más területein lévő problémák sem okoznak gondot.

Úgy tűnik azonban, hogy a szex problémás terület Törökországban. Az egészséges és kiegyensúlyozott nemi élet csak keveseknek adatik meg, emiatt a legtöbben megkeseredetté és bosszankodóvá válunk. Olyanokká, akik előszeretettel ütjük az orrunkat mások magánéletébe – párok életébe, de különösen a fiatalok életébe. Szeretünk helyretenni másokat azzal, hogy tiltunk, utálunk, diszkriminálunk, megfélemlítünk, fizikai erőszakot alkalmazunk, felemeljük a hangunkat és a tolerancia legkisebb jelét sem mutatjuk. Mintha a mi házunk táján nem lenne semmi megoldásra váró probléma, másokat próbálunk jobb útra téríteni. Ez lehet az egyetlen magyarázata annak, hogy miért ez a perverz érdeklődés a nők és kisgyermekek bizonyos testrészei iránt. És ez fokozottan igaz a konzervatív társadalmi rétegekre.

A fent feltett kérdés, miszerint van-e még olyan Törökországban, akinek normális a nemi élete, akkor kerül előtérbe, amikor gyerekmolesztálással, nemi erőszakkal, nemi erőszak során elkövetett gyilkossággal, családon belüli erőszakkal, a soha véget nem érő becsületgyilkosságokkal és a ritkán emlegetett vérfertőzési esetekkel találkozik az ember az országban.

Ha a legutóbbi bűneseteket tekintjük, önkéntelenül is eltűnődünk azon, hogy Törökországban milyen szexuális beállítottság a leginkább jellemző. Pederasztia? (Azokra használjuk ezt a kifejezést, akik kifejezetten a fiatal fiúkra gerjednek.) Vagy nevezzük nevén a dolgokat, és mondjuk ki, pedofília? Ahelyett, hogy a most is zajló szociális katasztrófát elkendőznénk, és könnyelműen csak kiskorú menyasszonyokról és vőlegényekről beszélnénk, legyünk őszinték, ez kimeríti a pedofília fogalmát. Mi a fenéért érdeklődne egyébként egy idősödő férfi a kiskorú gyerekek iránt? És miért van az, hogy ezt mások tolerálják ebben a társadalomban?

Mindenki perverz ebben az országban? Vajon hány tanár, hány vallási vezető, hány ember vonzódhat kiskorú gyermekekhez? A tanár például, akit mostanában ítéltek 508 év letöltendő büntetésre, mert az egyik alapítványi oktatási intézmény kollégiumában gyermekeket molesztált. Törökország történetében ez volt a leggyorsabban lefolytatott büntető eljárás. A fickó néhány hónapon belül valószínűleg a börtönben köti fel majd magát, vagy véletlenül lezuhan egy magas falról. Hogy én mennyire szeretek Törökországban élni! Nem is kell, hogy legyen eszed…

Lenne még kérdésem. Hány török férfi kérdezte már meg önmagától, hogy vajon kielégíti-e a feleségét. Hallottak valaha török férfit, amint egy mondaton belül használja a szex, a kielégítés és feleség szavakat? Az egész téma, mintha a létüket fenyegetné. A legtöbb török férfi abban nő fel, hogy a nő egyetlen kielégítendő vágya azzal teljesül, ha feleségül veszik. A küldetés letudva. Mi a fenét akarhat még egy nő?

Miért is kellene, hogy a férfi erőfeszítéseket tegyen a szexuális életük jobbá tételében? A török feleségek tudnak egyáltalán beszélgetni ezekről a férjükkel? Ha problémáik vannak, meg tudják nyíltan beszélni a párjukkal, hogy közösen keressenek megoldást?

Nemrég a legnagyobb ellenzéki párt, a Köztársasági Néppárt (CHP) egyik képviselője bizalmatlansági indítványt nyújtott be az oktatási miniszter, Nabi Avcı ellen, amelyben az állt, hogy a visszaeső oktatási színvonal egyik eredménye a gyermekmolesztálási esetek számának növekedése”. Avci válaszként a vádakra a statisztikákkal jött, azzal akarta igazolni álláspontját, hogy az ő ideje alatt a szexuális zaklatás vádja miatt elbocsátott közalkalmazottak száma nem volt lényegesen magasabb.

Hogy én mennyire szeretem a többségi demokráciát!

Mindazonáltal elismételném, hogy szeretek Törökországban élni. Nem is kell, hogy legyen eszed…

Belgi Atalkan – Hürriyet Daily News

Fordította: K. Tengeri Dalma – Türkinfo