Egyszer régen, évekkel ezelőtt már jártam itt. Akkor – leküzdve rettentő tériszonyomat – „lesz, ami lesz” felkiáltással hőlégballonra szálltam, hogy próbára tegyem magamat, és megtapasztaljam, milyen érzés pirkadatkor átlebegni a szürreális, semmihez sem hasonlítható kappadókiai táj felett. Hogy milyen érzés? Leírhatatlanul csodás…!
Nem gondoltam, hogy még egyszer eljutok ide, és újra viszontlátom azt a sok gyönyörűséget, amit ez a közép-anatóliai vidék, és a Göreme Völgy rejt magában. Találhatók itt híres földalatti városok, ókeresztény sziklatemplomok, és itt vannak a világon egyedülálló, különös és beszédes nevű „Tündérkémény” sziklák (törökül „Peri bacası”) – melyek belőlem egészen más asszociációkat váltottak ki… A Göremei Nemzeti Park (törökül: Göreme Milli Parklar) 1985-ben felkerült az UNESCO Világörökségi listájára.
Kappadókia legmagasabb hegye a 3916 m magas Erciyes, egy kialudt tűzhányó. Legjelentősebb városa Tiberius császár idején Caesareia (Kayseri) volt. Az I. században a város a kialakulóban levő anatóliai kereszténység egyik központja lett. Kayseriből a 4-6. század folyamán az üldözések és támadások miatt a keresztény közösségek elvándoroltak a Göreme-völgybe, és barlangtemplomokat, lakóhelyeket készítettek maguknak. Mivel a tufakőzet könnyen megmunkálható, rövid időn belül kolostorokat és más építményeket is létesítettek itt. Később, a növekvő igényeknek megfelelően ezeket a barlangokat, templomokat átépítették. Göremében és környékén több mint 400 templom található, közülük vettünk szemügyre néhányat.
A Szandálos templom (Tokalı Kilise – Göreme legnagyobb temploma, gyönyörű mélykék tónusokban pompázó freskókkal), a női kolostor (mintegy 300 apáca élt itt hajdanán), a Sötét templom (Karanlık Kilise), az Almás templom (Elmalı Kilise), a Kígyós templom (Yilanlı Kilise). A Carıklı Kilise nevét annak a lábnyomnak köszönheti, amely a bejáratánál a padlón található. A templomban további két érdekességet is felfedezhetünk. A bejárattól jobbra egy sérült arcú, turbános figura látható. Ruházata arról árulkodik, hogy muszlim kereskedő volt. Innen adódik a feltételezés, miszerint ez az alak nem más, mint II. Meszut szeldzsuk szultán kereskedője, aki nagyon toleráns volt a keresztényekkel és a kereszténységgel szemben. A másik különlegesség a bejárattól balra látható freskó, ahol az asztalon, amely mellett az angyal áll, három villa van. Vagyis a villa, ami Umberto Eco egyik regényhősének („A rózsa neve”) 13. századi Európájában még újdonságnak számított, itt, Göremében – mint azt a templomban is láthatjuk – már régen a mindennapi használat része volt.
A Carıklı Kilise szomszédságában, a Kamra, konyha, refektórium épületegyüttesben az apácák és barátok életmódjába kaphattunk betekintést. Érdekes volt látni a falmélyedéseket, fülkéket, az egykor szőlőtaposóként funkcionáló helyet, a hosszú, sziklából kifaragott asztalt, a hajdani élet megannyi nyomait…
A göremei szabadtéri múzeumon belül olyan sziklatemplomokat tekinthettünk meg, amelyek keletkezése széles korszakot ölel fel az 5.-től a 13. századig. A templomokat kezdetben csak piros festékkel, geometrikus mintákkal, a képimádás üldözésének betiltása után pedig freskókkal díszítették. Ragyogó, színpompás, különböző periódusokban készült bibliai jeleneteket láthattunk, melyek főleg Jézus élettörténetét ábrázolták, de megcsodálhattuk az őskeresztény szimbolikus ornamentikát is.
A Tündérkémények között sétálgatva az embernek olyan érzése támad, mintha mesébe csöppent volna. Fantasztikus, amit itt a természet létrehozott! Elüldögéltünk még kicsit, és gyönyörködtünk a lemenő Nap aranyló sugaraiban fürdő, szépséges tájban. Ági szemében a meghatottság könnyei ragyogtak…
Késő délután volt, mire Avanosba értünk. Avanos Nevşehir tartományban található, a Kızılırmak folyó partján fekszik, és szőnyegeiről, valamint fazekasiparáról nevezetes. Az itt élők földbe vájt kunyhóikban készítik népszerű szőnyegeiket és a különböző formájú, színű, mintájú edényeket, gyertyatartókat, díszeket. A városban sétálgatva betértünk néhány műhelybe, melyek egyikében bemutatót is rögtönöztek a tiszteletünkre, így bepillanthattunk az agyagozás mesterségébe is.
Ezek után buszra szálltunk, és elindultunk utolsó előtti szálláshelyünk felé. Utunk lassan végéhez közeledett…
Küzmös Enikő / Türkinfo