
Nem sok olyan írót találunk a világirodalomban, akinek az élete éppoly kalandos és regényes, mint a művei. Édesapját örökbe fogadott gyermeke szúrta halálra Yaşar [ejtsd: jasar] Kemal szeme láttára. A traumától súlyos beszédzavar alakult ki nála. Viszont ha verset, balladát mondott vagy énekelt, a dadogás eltűnt. Kiskamaszként beállt a vándorénekesek közé, járta Anatóliát, kiérdemelte az Âşık ([ȧsik], kurd nyelven dengbêj [dengbej]) Kemal, azaz Kemal, az énekmondó nevet. Ez természetesen hatással volt későbbi elbeszélői stílusára. A dadogás csak az egyik terhe életének. Még négyéves sem volt, amikor egy szerencsétlen balesetben elvesztette jobb szeme világát. A sorscsapások alatt nem meghajolt, hanem megerősödött. Kör Âşık néven egész eposzokat, balladákat rögtönzött. A ragadványnév is nagyon érdekes: a kör törökül vakot jelent, az âşık másik jelentése pedig szerelmes ember, így a magyar megfelelője: a vak szerelmes.
Kemalnak kurd származása újabb tehertétel. Aki nem járatos a törökországi viszonyokban, az is hallhatott arról, hogy a török területen (és a szomszédos országokban) élő kurd nemzetiség szeretne elszakadni vagy legalábbis autonómiát, a jelenlegi kormányzatok mind mereven ellenállnak, sőt ezt súlyosan büntetendőnek minősítik. Kemal rendszeresen bírálta a törökök kurdellenes politikáját, a török „igazságszolgáltatás” karmaiból sokszor csak nemzetközi összefogás tudta kicibálni. Egyszerre volt elismert és üldözött. Mintegy negyven török és külföldi díjban részesült. Irodalmi Nobelre ötször jelölték. A sovány Mehmed, Kemal első regénye így maradt meg az egyszerű emberek gondolatvilágában: „lapjain a Taurusz-hegység betyárvilága elevenedik meg olyan hitelességgel, hogy a vidék egyes öregjei ma is azt regélik, hogy találkoztak a fiktív főhőssel…” – írta Tasnádi Edit a Türkinfón. Azt hiszem, ennél megindítóbb és megtisztelőbb díjat még nem találtak ki az irodalom történetében.
Forrás: olvassbele.com






























