Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le

Kép forrása: commons.wikimedia.org

A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.

Akin Gürlek az NTV magántelevíziónak nyilatkozva elmondta hogy a szeptemberben indított, eredetileg csak egy többmilliárd dolláros befektetési alapot érintő csalási ügyben nyomozó rendőrök egy olyan „kiterjedt bűnszervezetet” tártak fel, amely a török pénzügyi piacok legfelsőbb szintjeire is beszivárgott.

Hozzátette, hogy tőzsdei csalásnál többről van szó az ügyben, mert a piaci szereplőkön túlmenően egy olyan bűnszervezet körvonalai rajzolódtak ki, amely a pénzügyi bürokrácia legfelsőbb szintjéig is elér. Elmondása szerint a pénzügyi folyamatokat irányító személyek egy „kartellt” formálva olyan korrupciós rendszert építettek ki, amely „egyes részvények manipulálásával igyekezett elszívni a likviditást, hogy így próbálja magához ragadni a piac feletti irányítást”; a folyamatot pedig azzal leplezte, hogy hatástalanította a pénzügyi ellenőrző mechanizmusokat.

A miniszter kiemelte, hogy a nyomozók 433 gyanúsított ügyében vizsgálódnak. A török rendőrség szeptember közepén indított széles körű nyomozást az ügyben, amelynek részeként őrizetbe vette Enes Ergünt, az isztambuli értéktőzsde elnökét, „bűncselekmények elkövetése céljából létrehozott szervezetben való tagság, és korrupció” gyanújával.

A gyanú szerint a pénzpiaci manipulációk csaknem félmillió befektető megtakarításait érinthették, és a közvéleményt azóta is élénken foglalkoztatja, kik lehettek a csalások haszonélvezői.

Folytatás

Forrás: privatbankar.hu

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here