Ásúrá és Muharrem hónapja, valamint egy recept

asure1„A muzulmán hagyomány szerint, amikor a nagy Özönvíz kezdett
visszahúzódni, Noé próféta és családja összegyűjtötte az összes ételt,
ami a bárkán maradt, és egy finom pudingot főzött belőle. Az ételnek az
„ásúrá” vagy „Noé pudingja” nevet adták.

Noé prófétára emlékezve és Istennek hálát adva Anatólia népe és más
muzulmánok szokássá tették ennek a pudingnak az elkészítését ezen a
napon és megosztását a szomszédokkal, barátokkal.” Wikipédia

November 15-én volt az iszlám naptár szerinti új év, 1434. kezdete. Az
új év első hónapjának, Muharrem hónap vagy Allah hónapja 10. napján
(november 24-én) tartják a muzulmánok világszerte Ásúrá napját (Âşura
Günü), nálunk pedig minden háziasszony nekiáll, hogy fáradságos,
hosszadalmas munkával, több órás konyhában tüsténkedéssel Aşurét főzzön
majd szétossza az ismerősök, rokonok, barátok között. Ez egyébként nem
csak ilyenkor hagyomány errefelé: sokszor csöngetnek be hozzánk
szomszédok ilyen-olyan saját készítésű finomságokkal, amit aztán mi is
szívesen viszonozunk.

Muharrem hónapban böjtölni, a Ramadán után, a legajánlatosabb. Az
aleviták a 12 napos böjtöt ugyanúgy iftar vacsorával törik meg
naplementekor és a hagyományaik szerint ilyenkor nem főznek hagymával,
fokhagymával, nem esznek húst, tojást, víz sincs az asztalon és nem
használnak fém evőeszközöket sem. A 12 nap elteltével főzik az Aşurét,
hogy megünnepeljék a nélkülözés végét, amit aztán szétosztanak az
ismerősök között.

Az idén én is rászántam magam a nagy műveletre, bár „csak” 20 adag készült. Edina Tekten, Elif receptjét
vettem kiindulópontnak és bár utánanéztem az interneten török
receptekben is a pontos mennyiségeknek, nem találtam útmutatót arányokra
vonatkozóan, így már elsőre a saját receptemet készítettem. Sajnos
nincs már török anya és nagymama, akiktől eltanulhattam volna a
titkokat.

Olyannyira jól sikerült az első próbálkozás, hogy a szomszédok mind azt
hitték készen vettük. Nem beszélve arról, hogy a férjem szerint a nagyi
pontosan így készítette!

A kincset természetesen közkinccsé teszem, próbáljátok meg otthon, minden kapható hozzá!

Folytatás és recept>>>
http://elettorokorszagban.blogspot.hu