26 000 km stoppal Törökországon át

A 26 éves török nő, Elif Omput, aki a közelmúltban Törökország 71 tartományát stoppal járta be, azt tervezi, hogy akadémiai pályafutását hihetetlen utazása bemutatásával kezdi meg.

Elif Omput 26 000 kilométert tett meg hat év alatt egy mindössze 14 kilós hátizsákkal.
Omput, aki jelenleg idegenforgalmat hallgat, eredetileg Mardinből származik. Elmondta, hogy a legtöbbször isztambuli és ankarai (rendszámú) autók vették fel útja során. Legrövidebb túrája 3 km, leghosszabb pedig 1100 km volt.

Omput azt is hozzáfűzte, hogy sokan meglepődtek azon, hogy ő török és nem turista.
„A legérdekesebb dolog az, hogy hat év alatt több száz autóban utaztam, azonban mindössze 11 nő akadt, aki fel mert venni” – számolt be a Habertürk török újságnak.

Azt is elmondta, hogy kollégiumi évei alatt vált szenvedélyévé a stoppolás, amikor nem volt olyan busz, mely időben elindult volna az iskolába. „A 40 perces utat megpróbáltam stoppal megtenni, s a szükségből hamarosan szenvedély lett.”

Amikor megkérdezték tőle, hogy nem fél-e egyedül stoppolni, ő nemmel válaszolt, és hozzátette, hogy a közlekedés minden formájának megvannak a maga veszélyei.

„Az országomban éppúgy vannak jó emberek, mint rosszak is. Természetesen van kockázat is, viszont félelmet nem érzek. Éjszaka nem stoppolok, de paprikasprayt sem hordok magamnál” – meséli.

A csendőrség is gratulált neki bátorságáért, amikor Törökország keleti részén egy rutinellenőrzésbe futott bele – emlékezik vissza.

Omput akadémiai karriert szeretne befutni, s ezt egy könyv megírásával szeretné elkezdeni. A könyv tervezett címe: „Egy nő számára is lehetséges”.

„Szeretném, ha utazásaim az idegenforgalom szakos hallgatók számára példaként szolgálhatnának” – tette hozzá és reményét fejezte ki, hogy az elkövetkező 50 évben az idegenforgalmi képzés női vezetője lehet.

Bár nem valószínű, hogy folytatja a stoppolást, szeretne azonban túrákat tenni Törökországban és külföldön egy motorkerékpáron.

Elif Omput kalandos élete az instagramon is követhető: https://www.instagram.com/gezginkz/ linken.

Fordította: Lukács Eszter – Türkinfo
Forrás: Daily Sabah