Vasárnapi utazások: Izmir madártávlatból felvonóval

A hatnapos munkahét megszokott Törökországban. Marad tehát számunkra a vasárnap, amikor barangolhatunk. Természetesen ez nem jelent száz kilométeres utazásokat. Szerencsére pár órás távolságokat bejárva is ezer meg ezer lehetőség van arra, hogy szépet, érdekeset fedezzünk fel. Ezeket az élményeket írom meg a Vasárnapi utazások sorozatban.

Izmir Balçova kerülete fölé emelkedő Dede-hegy (Dede Dağı) tetejére kabinos felvonóval utazhatnak fel az emberek az 1970-es évek óta.

1972-ben egy óriási víztározó készült el a hegy mögött, így az akkor hivatalban lévő polgármester, Ercüment Uysal álma az lett, hogy a hegyen egy pihenő területet alakítanak ki, hogy mindenki élvezhesse a mesterséges tóra és persze a városra néző kilátást. Azonban az a tény, hogy a Dede-hegy nagyon meredek, nehézzé tette a feljutást.

A polgármester 1973-as romániai utazása során egy felvonót látott, és akkor jött az ötlet, hogy ez megvalósítható lenne a balçovai hegyen is. Hazautazása után meg is született a döntés: készüljön el Törökország második felvonója (az első az Uludağ hegyre megy fel). A döntést tettek követték, és német mérnökök segítségével 1974-re el is készült, majd átadásra került az utazó közönség számára.

A felvonó az emberek számára kezdetektől fogva a szabadságot, a hegyi levegőt és a tengeri kilátást jelentette, és remek példája volt annak – Törökországban akkoriban még egyedülállóan –, hogy milyen lehet egy üdülő-pihenő övezet.

Bár időnként leálltak karbantartási és javítási munkálatok miatt, de mindig csak rövid időre. 2007-ben azonban teljesen leállították az üzemelést és lehúzták a redőnyt. 2011-ben volt várható a pályáztatás és az építési időszak utáni újbóli megnyitás. Azonban csak négy év késéssel történt meg az újraindítás, így nyolc évig várakoztak az izmiriek, hogy visszakapják szeretett felvonójukat.

A régi kabinokat ma Izmir Várostörténeti Múzeumában nézhetjük meg, ahol ki is próbálhatjuk őket.

2017 márciusától új időszakát éli a felvonó. A szivárvány színeiben játszó, modern kabinokban utazhatnak fel és le a kirándulók a hét hat napján 10 és 22 óra között, az oda-vissza útra 9 TL-t (kb. 550 Ft-ot) fizetve (5 év alatti gyermekeknek ingyenes).

A kábelrendszer hossza 810 méter, magassága 316 méter és óránként 1200 utas szállítására képes. 20 gondola jár körben, melyek 8 személyesek, és egy utazás 2 perc 42 másodpercig tart.

Minden évszakban érdemes felutazni, és legalább egyszer átélni az utazás izgalmát, illetve a csodás kilátást. 

Nyáron az emberek hűsölni vagy grillezni mennek fel. A hegy tetején lévő üzletekben húst és grillezési eszközöket is vásárolhatunk, hogy magunk készítsük el vacsoránkat.

Télen pedig ott élhetik meg az izmiriek a hógolyózás élményét, mert a városban – még ha kb. 5-6 évente havazik is egy kicsit – soha nincs olyan mennyiségű hó, hogy ezt megtehessék.

Szerző és fotók: Erdem Éva – Türkinfo