Vallási iskolákkal viccelődött, letartóztatták az énekesnőt Törökországban

Letartóztatták azt a negyvenhat éves török énekesnőt, aki még áprilisban engedett meg magának egy ironikus tréfát az úgynevezett Hatip imám vallási iskolákkal kapcsolatban – írta meg mások mellett az Al Jazeera hírportálja. Gülsen, a népszerű énekesnő és dalszerző az egyik isztambuli koncertjén azt találta mondani a színpadon, hogy

egyik zenésztársának az volt a „perverziója”, hogy Hatip imám vallási iskolába járt.

A tréfáról szóló videó csak nemrég kezdett virálisan terjedni videó a közösségi médiában egy hashtag kíséretében, amely a popsztár letartóztatását követeli.

Processed with VSCO with c1 preset

Gülsen a közösségi médiában bocsánatot kért letartóztatása előtt, de ez a hatóságokat nem hatotta meg, a török kormányzó párt szóvivője pedig „szégyennek” minősítette a popsztár megjegyzését.

Gülsent még csütörtökön tartóztatták le, miután az ügyben eljáró isztambuli ügyész „gyűlöletre és ellenségeskedésre való uszítás” vádjával indított eljárást a sztár ellen. A nőt otthonában vették őrizetbe Isztambulban, és bíróság elé állították. Az ügyben eljáró bíró ezután előzetes letartóztatásba helyezte őt, amíg kivizsgálják az áprilisi koncerten tett kijelentéseit.

Részletek>>>