Karkamış, a hettiták közigazgatási központja, szabadtéri múzeummá válik

Az ókori Karkamışban, mely a Hettita Birodalom legfontosabb közigazgatási központja volt, hamarosan egy szabadtéri régészeti park nyílik.

A Gaziantep tartományban található ókori város a szíriai határ mentén és az Eufrátesz-folyó nyugati partján helyezkedik el. A városban több történelmi emlék is található, többek között egy palota és egy templom maradványai, valamint egy ókori út római kori oszlopokkal és egy sasfejű istent ábrázoló szobor.

A szíriai határ közelsége miatt korábban aktív katonai zóna volt, de ez a státusza idén megszűnt, így a helyiek most már szabadtéri múzeumot tudnak nyitni a területen.

Az olaszországi Bologna Egyetem régészeti professzora, Nicolo Marchetti a területen folyó ásatások vezetője. Elmondása szerint az ókori várost azok a királyok uralták, akik ellenőrzésük alatt tartották a Hettita Birodalom területeit is a mai Szíria területén.

Az első régészeti feltárások 1878–1881 között zajlottak a területen, majd ezt követően 1911–1914 és 1919–1920 között a British Múzeum támogatásával, majd 2011-ben már Törökország és Olaszország közötti együttműködés keretében.

Karkamış a legfontosabb ókori település a régióban – történelmi emlékeinek köszönhetően. Reményeik szerint a városba hamarosan sok turista érkezik majd, hogy sétáljanak egyet a régi kőburkolatos utakon, melyek még a hettiták idejéből maradtak fenn, megnézzék a tereket és a város többi maradványát.

Karkamış ősi városa a Közel-Kelet régészeti emlékeinek egyik legfontosabb települése, hettiták és asszírok nyomai fedezhetők fel benne hellenisztikus és római kori maradványokkal együtt.

Forrás: Daily Sabah

Kollár Kata – Türkinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here