A Gülhane parkban…

… Kevéssel Isztambulba érkezésem után elveszítettem a hangomat.

Azt, hogy a nyári forróság ellenére sikerült jól megfáznom, nagyrészt az Eminönü kikötőben tett hosszúra nyúlt sétáknak köszönhettem.

Rendszeressé vált ugyanis, hogy alkonyatig ott bóklászom, bámulom a tengert, a hullámokon ringatózó hajókat, a sirályokat, az embereket, a lemenő napot…

Ezt egyszerűen nem tudom megunni. A tengerparti szél jólesően simogatta naptól és a sok gyaloglástól felhevült, izzadt testemet. Nem éreztem az erejét.

Mindeközben jéghideg – ahogy az utcai árusok úton-útfélen kiabálják: „buz gibi” – soğuk su-val (jéghideg víz), narancs- és gránátalmalével igyekeztem enyhíteni szomjúságomat.

Minden bizonnyal az elfogyasztott jeges üdítők is közrejátszottak abban, hogy az ötödik nap reggelén egy árva hangot sem bírtam kipréselni a torkomon.

Erős köhögési rohamok gyötörtek. Ezt orvosolandó, Emre öksürük şurubu-val (köhögés elleni szirup) sietett a segítségemre, Hüseyin pedig friss gyömbért vett nekem a Fűszerbazárban.

Ebből gyógyító gyömbérteát készítettem, melynek áldásos hatása köztudott. Fájó torokkal, kommunikációra teljesen képtelenül, önkéntes szobafogságra ítéltettem.

Hamar megelégelve azonban a kényszerpihenőt valami csöndes kikapcsolódásra vágytam, így hát elsétáltam a közeli Gülhane Parkba, azaz rózsakertbe.

Ez a legrégebbi park Isztambulban, és mint tudjuk, a Topkapi Palota külső kertje volt hajdanán.

Belépve és magam mögött hagyva a lármás, hömpölygő emberáradatot egy másik világ tárult elém.

Lassan lépdeltem a hatalmasra nőtt, árnyas platánfák között…

Végigsétáltam a falak mentén, gyönyörködtem a növényekben, a virágokban, a kút melletti vérvörös rózsabokorban… Szemügyre vettem az Iszlám Tudomány- és Technikatörténeti Múzeum épületét, körbejártam az előtte álló különleges, modern térplasztikát. Megcsodáltam a Boszporuszra nyíló pazar kilátást és a parkban járőröző két lovas rendőrt. Hallgattam a szökőkút csobogását.

Végül letelepedtem egy padra, és mélyeket lélegezve (érdekes módon itt nem kínzott a köhögés) csöndesen elmerültem a szemlélődésben. Órákig ültem ott mozdulatlanul. Nem érzékeltem az időt.

Harmónia vett körül, amelyet nem rontott el semmi. Sem a kőoroszlánokon és mellettük hancúrozó gyerekek zsivaja, sem a szelfiző, kisebb-nagyobb csoportokban érkező, majd távozó, fotózkodó turisták.

Küzmös Enikő – Türkinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here