Törökország világörökségei – Göreme Nemzeti Park és Kappadókia sziklatemplomai

Az UNESCO Világörökségi listájára kerülés éve: 1985.

Listán elfoglalt helye: 357.

Elhelyezkedése: Közép-anatóliai régió, Nevşehir – Kayseri

Kategória: kulturális és természeti örökség

Kappadókia a közép-anatóliai fennsíkon helyezkedik el, erózió formálta különleges vulkanikus táj. Legismertebb képződményei a „tündérkéményeknek” nevezett sziklaképződmények és a Göreme Nemzeti Park területén található sziklatemplomok. Kappadókia és a Göreme Nemzeti Park Nevşehir, Ürgüp és Avanos városokat öleli át.

A kappadókiai különleges tájformák keletkezési ideje mintegy 25 millió évvel ezelőttre tehető. Ebben az időben olyan vulkanikus tűzhányók működtek, mint az Erciyes, Hasandağ és Melendiz. Ezek a mai Anatólia legmagasabb csúcsai, vulkánok, amelyek aktivitásának eredményeként alakult ki a világ egyik legkülönlegesebb tája. Ezek a vulkánok alakították ki az Ihlara-szurdokot, a Göreme-völgyet és a Soğanli-völgyet.

1 of 5

A vulkáni működés következtében alakultak ki a felső keményebb rétegek, amelyek alatt a puhább rétegek lepusztultak. Így keletkeztek a tündérkémények.

A különböző mennyiségű, különböző keménységű és a földre különböző időszakokban visszahulló vulkanikus anyagok voltak az okozói a különböző felszíni rétegek keletkezésének. A kiformálódás kezdetét a lávakitörések képezték, majd az esős korszak eróziójával fejeződött be a folyamat.

A talajszerkezet kialakulásában fontos szerepet játszott a vulkáni hamu és láva. Ezek az anyagok a különböző lerakódási helyeiken különböző színben és keménységben rakódtak egymásra, s ennek köszönhető a ma látható változatos természeti formák keletkezése.

A világörökség részét a Göreme Nemzeti Park, Derinkuyu és Kaymaklı föld alatti városa, a térség sziklatemplomai, a Galambok-völgye és a Soğanlı régészeti terület képezi.

A Göreme Nemzeti Park Kappadókia szívében, Közép-Anatóliában, Nevşehirtől 12 km-re keletre helyezkedik el.

Kappadókia világhírű sziklaképződményei a nemzeti park területén lévő völgyekben találhatók.

A vulkáni tufába barlangokat és templomokat vájtak, melyeknek különösen a bizánci időben volt fontos szerepe. Az emberek ezekben a föld alatti városokban élték mindennapjaikat, itt jól el tudtak rejtőzni az ellenség elől.

Az i. sz. III–IV. században a területen a szerzetesi élet is jelentős volt. A nemzeti parkban található építmények, templomok, kápolnák, étkezők, szerzetesi lakások, raktárak és borkészítő helyiségek maradványai is erről tanúskodnak. Ezeket a helyeket csodaszép freskók díszítették, melyekből néhány még ma is látható. A közeli településeken – mint Ürgüp, Avcılar, Üçhisar, Çavuşini, Yeni Zelve – még a mai napig is hagyományos módon élnek, és a mezőgazdasági munkákat is a régi módszerekkel végzik.

Derinkuyu föld alatti városa Derinkuyu település alatt, 40 km-re Göremétől található. Közel 600 külső bejárata van a városnak a felszínen lévő lakóházak udvarába rejtve. A város nagyjából 85 méter mélyen nyúlik le a föld alá. Minden olyan helyiség megtalálható itt is, ami egy föld alatti városban szükséges (istállók, pincék, raktárak, ebédlők, templomok és borospincék). Ezeken kívül van egy nagyméretű szoba is a második szinten, amit missziós iskolaként használtak, ettől a szobától balra vannak a tanulószobák.

A harmadik és negyedik szintről függőleges, meredek lépcsőn lehet lejutni a város legalsó részére, ahol a kereszt alaprajzú templom található.

Itt egy 55 méter hosszúságú szellőzőrendszert építettek. Derinkuyuban legalább 15 000 szellőzőjárat van, ezek biztosították a friss levegő áramlását.

Az átjárók, az alagutak, a lépcsőházak és a ferde folyosók kiterjedt hálózata összeköti a családi szobákat és a közösségi tereket, ahol az emberek találkoztak, dolgoztak és imádkoztak. A városok kúttal, szellőzőrendszerekkel, tárolókkal, víztartályokkal, istállókkal és olyan helyiségekkel voltak felszerelve, hogy még a halottaikat is el tudták helyezni addig, amíg a felszínre nem tudták vinni őket, hogy megadják a végtisztességet. A legfontosabbak a gondosan megtervezett, mozgatható, malomkő alakú ajtók voltak. Ezeket úgy tervezték, hogy támadás esetén a malomkő eltolásával meg tudták akadályozni, hogy az ellenség behatoljon, és csak belülről voltak működtethetők.

Ezt a föld alatti várost 1965-ben nyitották meg a látogatók előtt, de csak kevesebb mint a fele látogatható.

A Kaymakli föld alatti város az alá a hegy alá épült, melyen a Kaymakli citadella állt. 1964 óta látogatható. A falu lakói lakásaikat a föld alatti város mintegy 100 járata  körül  építették fel. A járatokat pinceként, tárolóhelyiségként és istállóként használták, amelyek összeköttetésben voltak a házaikkal. Kaymakli föld alatti városa alacsony, keskeny, lejtős járatokból áll. A város 8 emelet mélyen van a föld alatt, de ebből a látogatók előtt csak 4 emeletet nyitottak meg, azokat, ahol a terek szellőzése is megoldott.

A föld alatti város első szintjén helyezkedik el az istálló, de a terület kisebb méretéből arra lehet következtetni, hogy a még nem látogatható helyeken is lehetnek további istállók.  Innen balra, a folyosón egy nagy malomkő alakú ajtó található, amely a templomba vezet. A folyosó jobb oldalán pedig szobák, lakóterek kaptak helyet.

A második szinten lévő templom egyetlen hajóval és két apszissal rendelkezik. Az apszisokkal szemben van az oltár, ennek két oldalán pedig az ülőhelyek. Ezen a szinten is vannak lakóterek.

A Kaymakli föld alatti város legfontosabb része a harmadik szinten van. A különböző tároló helyiségek, borospincék és a konyha mellett egy nagyon érdekes díszített andezittömböt láthatunk a padlón. A közelmúltban végzett kutatások azt mutatják, hogy ezt a követ rézolvasztáshoz használták.

Az, hogy a föld alatti városban sok tárolóhelyiség és olyan hely volt, ahol cserépedényekben tárolták a bort a negyedik szinten, arra enged következtetni, hogy az itt élők élénk kereskedelmet folytattak.

Annak ellenére, hogy a teljes várost még nem tárták fel és csak négy szint látogatható, bizonyos, hogy Kaymakli az egyik legnagyobb föld alatti település a régióban és a legszélesebb föld alatti város Kappadókiában a feltártak között.

Kappadókia sziklatemplomai a korai keresztények szentélyei voltak, akik a kornak megfelelő motívumokkal, freskókkal díszítették azokat.

A Csatos templom (Tokalı Kilise) Göreme legnagyobb temploma, 9. századi freskóin Jézus és a 12 apostol látható. A templom négy helyiségből áll, amelyek közül az egyikben az Újszövetség jeleneteit fedezhetjük fel, de Szent Vazul életéből is láthatók freskók.

Szintén igen jelentős az Almás templom (Elmalı Kilise). Ez a 11. században épült, görög kereszt alakú épület, több bibliai jelenet is látható freskóin, köztük az utolsó vacsora is.

A Barbara templom szintén a 11. században épült, azért építették, hogy bezárhassanak ide egy Barbara (Borbála) nevű mártírt, akit meg akartak védeni a kereszténységtől. Azonban ő hűséges maradt keresztény hitéhez, ami miatt később pogány apja megölte.

Itt található a Kígyós templom (Yılanlı Kilise) is, melynek jellegzetessége az alacsony mennyezet és a hosszú hajó. Nevét az egyik freskójáról kapta, amelyen Szent György látható, amint megöl egy sárkányt vagy kígyót.

A Szandálos templom (Sandalet Kilisesi) nevét arról a két lábnyomról kapta, melyek a templom bejárata fölötti freskón látható, mely Jézus mennybemenetelét ábrázolja. A falakon bibliai jelentek láthatók: Jézus születése, a keresztre feszítés, Jézus megkeresztelése és a háromkirályok látogatása.

A 11. századi Szent Vazul kápolnában is több freskó található, melyeken Jézus, Mária és a kis Jézus, Szent Tivadar, Szent György és Szent Demeter látható.

Az innen kb. 30 kilométerre található Ihlara-völgy egy kanyon, melyet a Hasan- és a Melendiz- hegységből lezúduló víz alakított ki, mely a Sós-tóba ömlik. A 16 kilométer hosszú völgyben 100 sziklába vájt templom található, amelyeken szíriai és török hatások érvényesülnek. Az itteni templomok közül a legjobban megmaradt a Kokar és a Pürenliseki templom. Itt is van egy Szent György templom, melynek freskói az 1200-as évekből származnak.

A Galambok-völgye Göreme és Uçhisar között helyezkedik el, kitűnő kirándulóhely. Nevét arról a több ezer galambházról kapta, melyeket az ókortól kezdve a puha tufába vájtak. Bár Kappadókia-szerte láthatunk ilyen tufába vájt házikókat, a legtöbb ebben a völgyben található: mindenhol láthatunk ilyet, ahol csak volt egy kis szabad hely, legyen az elhagyatott barlangház vagy barlangtemplom.

A galambok Kappadókia fő élelmiszer- és trágyaforrásai. A vegyi műtrágyák helyett az itt élők többsége galambtrágyát használ, mert szerintük ettől sokkal édesebbek és zamatosabbak lesznek a gyümölcsök.

A völgy azonban nem csak a galambok otthona, hanem két különleges fát is találunk itt, az egyik tele van török amulettel (nazar boncuk), a másik pedig a kívánság fája, melyre fehér szalagok vannak aggatva a turisták kívánságaival.

Az Ürgüpből Yeşilhisarba vezető út mellett levő Soğanlıban több feltáratlan ház és barlangtemplom található. A barlangtemplomokat az erózió veszélyezteti. A templomok freskói a 8. és 9. századból valók. A jelentősebb templomok: Kék ég templom (Gök Kilise), Fekete fej templom (Karabaş Kilise), Szarvasos templom (Geyikli Kilise), Koponyás templom (Takkeli Kilise), Szent Barbara templom és a Szűzanya templom.

Forrás: hu.wikipedia.org, kultur.gov.tr, turkeytravelcentre.com, newgoreme.com

Kollár Kata – Türkinfo