Törökország szellemi kulturális örökségei – Bevezető

Az UNESCO – az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, – az 1972-es Világörökség Egyezmény kiterjesztéseként 2003-ban fogadta el a szellemi kulturális örökség megőrzéséért létrejött egyezményt A nemzetközi jogi dokumentum a csatlakozott államok számára meghatározza a végrehajtással kapcsolatos lépéseket, feladatokat.

Szellemi kulturális örökség lehet szóbeli hagyomány, és kifejezési forma, tradicionális előadóművészet; társadalmi szokás és rítus, ünnepi esemény; a természettel és a világegyetemmel kapcsolatos ismeretek, valamint a hagyományos kézműves termékek előállításához szükséges tudás és készség. A mai napig 127 ország csatlakozott a nemzetközi egyezményhez, amely alapján az UNESCO által nyilvántartott hivatalos listán jelenleg 549 szellemi kulturális örökség található.

Külön lista tartalmazza a sürgős védelmet igénylő elemeket, melyek általában a végleges eltűnéssel fenyegetett népszokások és szertartások, és ezek megőrzése fokozott állami támogatást igényel.

Az UNESCO annak érdekében készítette a listát, hogy biztosítsák a fontos szellemi kulturális örökségek védelmét, és fontosságuk tudatosítását, valamint a hagyományok megőrzését szerte a világon. Mivel Törökország kulturális híd a kelet és a nyugat között, nem volt kétséges, hogy csatlakozik az egyezményhez. Az első két török örökség 2008-ban kapott helyet a listán, mely folyamatosan bővült, és 2019-re Törökország már 18 szellemi kulturális örökséggel büszkélkedhet.

Az elkövetkező hónapokban a Türkinfo is bemutatja az UNESCO ezen listáján szereplő törökországi szellemi örökségeket, melyekről egy videót is megtekinthetnek kedvcsinálóként:

Kollár Kata – Türkinfo