Törökország óva intette az EU-t a belügyeibe avatkozástól

Forrás: twitter.com

Hami Aksoy arra reagálva adott ki közleményt, hogy az EU-tagországok külügyminiszterei előző nap elítélték az isztambuli látványosság – volt ordodox székesegyház – mecsetté minősítését.

Aksoy hangsúlyozta: az épület Törökország tulajdona, státuszának megváltoztatása pedig csakis Törökország szuverén joga.

A külügyi szóvivő rámutatott, hogy a mecset minden látogató előtt nyitva áll, vallásra való tekintet nélkül. Egyúttal jelezte: a Hagia Sophián belül végrehajtandó változtatások nem fogják sérteni az épület világörökségi státuszának feltételeit.

Aksoy aláhúzta: a mecset továbbra is „mindenkit átölelve” megőrzi voltát az emberiség közös kulturális örökségeként.

Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn Brüsszelben, az uniós külügyminiszterek tanácskozását követően a Hagia Sophia-ügy kapcsán úgy fogalmazott: a döntés elkerülhetetlenül felgyorsítja a bizalmatlanságot, elősegíti a vallási közösségek közötti megosztást, aláássa a párbeszédre és az együttműködésre irányuló erőfeszítéseiket.

Pénteken a török legfelsőbb közigazgatási bíróság semmisnek minősítette azt az 1934-es minisztertanácsi döntést, amely a Hagia Sophia múzeummá alakításáról szólt. Recep Tayyip Erdogan török elnök rövid időn belül rendeletet adott ki az újbóli mecsetté alakításra vonatkozóan. A rendelettel az épület irányítása a török vallásügyi hivatalhoz (Diyanet) került.

Erdogan később bejelentette, hogy a nem-muszlimok előtt is nyitva fog állni a mecset, amelyben az előkészületek befejeztével július 24-én tartják majd az első muszlim közösségi imádkozást.

A török döntés nyomán számos keresztény vallási vezető és nyugati politikus ellenérzését fogalmazta meg.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter hétfőn azt mondta, hogy Ankara tájékoztatni fogja az UNESCO-t az Hagia Sophiát illetően tervezett lépésekről.

Forrás: demokrata.hu