„Törökország, Isztambul, Boğaziçi Egyetem, ahol felejthetetlen emlékekkel lettem gazdagabb.”

Augusztus elején indultam délre, ugyanis a szemeszter kezdete előtt jelentkeztem egy EILC (Erasmus Intensive Language Course) török nyelvkurzusra, hogy megnyugtathassam szüleimet, érteni fogom, ha el akarnak cserélni néhány tevéért J. Bár azt ma sem tudom, mi a teve törökül, bárkinek bátran ajánlhatom, hogy tanulja az adott ország nyelvét (főként, ha az ritkán használt), mielőtt megkezdené tanulmányait. A Boğaziçin már ugyan angolul folytak az órák (török kurzusra azért ott is lehetett jelentkezni, én elkövettem azt a hibát, hogy nem tettem), de ha el tudsz beszélgetni ismeretlenekkel a buszon, piacon vagy kávézóban a nyelvükön, az neked és nekik is egy csodálatos jó érzés. Szóval egy hónap nyelvtanulással egybekötött antalyai nyaralás senkinek nem árt. Főleg ha a költségeid nagy részét fedezi az ösztöndíj, amit kapsz. Az első élményem az országgal kapcsolatban (Bécsből mentem Antalyába) a repülőgépem mellettem ülő török pár volt, meg a kislányuk, akik 10 percenként rázendített szomszédaim nagy bánatára. Mire leszálláshoz készülődtünk, már az én ölemben volt a gyerek, és a sírást is abbahagyta…

Éjjel értem a városba, úgyhogy csak a hőségre emlékszem meg arra, hogy a reptérről a városba vezető buszt kerestem… Angolul vagy németül szerencsére többé-kevéssé mindenki beszélt, euróval is lehetett fizetni mindenhol (persze az árfolyam azért nem volt a legkedvezőbb), és a törökök nagyon segítőkészek a külföldiekkel. Miután a busz letett valahol a város szélén, a késői órára tekintettel taxiba ültem (első alkalommal életemben J!). Mulatságos volt, ahogy a taxisofőr próbálta megkeresni a panziót, ahova mennem kellett, mindezt 3-4-szeri megállással, nagy kanyarokkal és kerülőkkel, mert persze ha irányról van szó, minden török mást mond, úgyhogy vagy egy térképpel mászkálsz a magad feje után, vagy közvélemény-kutatást készítesz, és abból próbálod megkeresni a módusztJ.

A kezdeti meglepetések után minden simán ment (én már érkezésem után besoroltam magam a Türkiye çok güzel!/Törökország csodálatos! emberkategóriába, és innen nem is vagyok hajlandó elmozdulniJ), mindig volt valaki, aki segített, ha kellett, és kis empátiával nagy szeretetet kaptam vissza. Még egy példa a török vendégszeretetre Antalyából, és rátérek egyetemi élményeimre: egyik nap megismerkedtem a strandon egy török családdal, akik magukkal vittek egy hétvégére (volt ebben grillezéstől kezdve heten egy 5 személyes autóban performance-on át a raftingolásig minden). Máig tartjuk a kapcsolatot, úgyhogy a nyitottságot mindenkinek merem ajánlani. Rátérve az egyetemi hónapokra: amit az Erasmusról a többiektől hallottam (értsd: haverok, buli, Fanta, nagy utazás, szolid tanulás) megdőlt. Én nemzetközi kapcsolatok szakra jártam és öt tárgyat vettem fel, amikre elég keményen kellett készülni (800 oldalas olvasmánycsomagok, amik sokszorosítására az egyetem környékén egész nyomdahálózat szakosodott), és csak a nagyobb szünetekben (szerencsére volt belőle kettő) értem rá utazgatni.

Nem mondom, hogy megbántam azt, hogy leterheltem magam agyilag, mert legalább megláttam, hogy milyen az, ha az ember komolyan készül és tényleg tanul szorgalmi időszakban. Vizsgaidőszakban pedig csak egy időpont van megadva egy tárgyra, így nem tudod megtenni, hogy félév közben nem foglalkozol egyetemi kötelezettségeiddel… Az előbbiekkel persze senkit nem akarok elrettenteni, hiszen voltak lazább szemléletű diáktársaim, akik másképp álltak a dologhoz, és úgy is működöttJ. Az egyetem déli campusa egyébként egy 20. század eleji, gyönyörű épületekből álló, zöld-parkos- dombos- szép kilátásos hely, olyan volt, mintha egy angol intézményt látnék. Internet mindenhol volt (ha jól tudom vezeték nélküli is), ahogy egyetemi könyvtár és gépek is voltak, valamint egy külön mozi és sporthelyiségek, azaz összességében minden, ami a diákélet kelléke, megtalálható a Boğaziçin. Isztambul egy hatalmas (12 milliós) és gyönyörű város, temérdek kinccsel, felfedeznivalóval.

Szavakkal elég nehéz leírni, milyen minden reggel a Boszporuszon hajókázni vagy buszozni (utóbbi elég borzalmas és hosszadalmas is lehet a dugóknak köszönhetően), és az előtted elterülő tájat és kulturális örökséget bámulni, inni. Nem mindennapi élmény, hogy a Kék mecset és a Hagia Sophia tornyai meredeznek előtted a reggeli égbolton. A metropolisz méretéből fakadóan gondok is akadhatnak, ha ingázol. Én például Ázsiában laktam, és minden nap Európába jártam egyetemre, ami elég sok időt vett el. Összességében azonban a tömegközlekedés remekül kiépített, a diákbérlet relatíve olcsó (és ott ellenőröket sem látni, mégsem tudsz bliccelni), úgyhogy hajrá, tiéd a világ, fedezd fel.

Egyes helyeken persze figyelni kell, ha nem akarod, hogy csúnyán nézzenek rád a fedetlen vállad miatt, de egy turizmusra épült városban azért az emberek is sokkal nyitottabbak, lazábbak. Isztambulban egyébként is mindenféle embertípus megtalálható egy helyen, a szélsőségesen vallásostól a kemalistán, maffiatagon, transzvesztitán keresztül az egészen hétköznapi, egyszerű emberekig (nyugi, ebből van többJ). Néha fárasztó, de izgalmas kavalkád. Ahogy említettem, Ázsiában tanyáztam egy fél évig, és interneten találtam a szállást még itthonról. Mikor megnéztem, mennyibe kerül az egyetemi négyszobás kollégium egy szemeszterre, elkezdtem aggódni, hogy képes leszek-e anyagilag finanszírozni az utamat. Szerencsére az isztambuli szoba- és lakásbérleti díjak sokkal reálisabbak. Van abban persze valami szépség, ha az ember a többi diákkal együtt lakik (parti, közel az egyetem, közös élmények), de hátrányok is jócskán akadnak (egyik ismerősöm például azért panaszkodott, mert nem ismeri a várost, mivel alig hagyta el az egyetem környékét). Mindenképpen azt ajánlom, hogy nézz körül, mielőtt nekiindulnál, és érdemes a couchsurfingen is beszerezni néhány helyi „ismerőst”. A fogadóegyetem persze mindenben támogat, egészen használható volt az infopackage, amit küldtek, vannak Erasmusosoknak szervezett programok, infoest, buddy program és készségesek az adminisztratív munkatársak is. Az nem biztos egyedül, hogy ezen az egy csatornán keresztül megtalálod a számodra megfelelő lehetőségeket.

Szóval bátorítalak, merj gondolkodni és másképp csinálni dolgokat. Az Erasmus ösztöndíjból igényektől és euró-árfolyamtól függően egészen jól meg lehet élni, a szállás, bérlet és bevásárlások költségét én simán tudtam fedezni belőle. Emellett utazni sem árt – vonat nem nagyon van, de a buszhálózat kiépített és olcsó-, ha már ide kerültél. Én ismerőseimmel Kis-Ázsiában és Kappadókiában voltam, mindkét út hihetetlen élmény volt. Kis-Ázsiában rengetek görög emlék hever szinte „parlagon”, mert a török műemlékvédelem nem a legmagasfokúbb. Én ennek csak örültem, mert így ugrálhattam romról romra, és mindent tüzetesen megvizsgálhattam Trójában és Pergamonban J. Pergamonban egyébként éppen az áldozati ünnepkor voltunk, így birkaölést is láthattunk. (A török ünnepek kultúrtörténete egyébként külön érdekes, nekünk elég sok jutott belőlük.)

Kappadókiába mindenképp menj el, ha már Törökországban tanulsz. A barlangokban élő ókeresztények falfestményei, a különleges táj és a kedves, vendégszerető társaság (rengeteg emberrel találkoztunk, és sok emlék fűz hozzájuk, tényleg nyitott, csupa szív volt mindegyik) szerintem elég indok egy útra. Egyszóval ismerkedj, utazz, tanulj, bulizz minél többet, mert Törökország egy olyan hely, aminek ezer arca van, és mindegyiket érdemes felfedezni! Ha kérdésed lenne, nyugodtan keress meg személyesen is, szívesen segítek, ha tudok! Sok sikert! Nádor Alexandra