Törökország és én, mint egy régi házaspár – rendhagyó memoár

Magyarországon nem nagyon találni olyan embert, aki valamilyen úton-módon ne kötődne Törökországhoz. Ők maguk jártak már ott, esetleg bakancslistás úti cél, netán valamelyik rokonuk vett aranyat és bőrkabátot az isztambuli bazársoron még a kilencvenes években. Tagadhatatlanul van kapocs köztünk és a törökök között történelmi, gazdasági és kulturális szinten egyaránt. Ez az írás se nem útikalauz, se nem tanácsadás utazás előtt. Csupán az egyik legmeghatározóbb „élménysorozatom” megosztása: öt évet éltem Törökországban. Vendégszerzőnk, Alanyai Erzsébet írása.

Míg élek, hálás leszek a lehetőségért, hogy Erasmus-diákként kimehettem még 2011-ben Törökországba – aztán ott ragadtam 2016-ig. Otthon többnyire kéztördeléssel és sziszegéssel reagáltak arra, hogy NŐKÉNT, EGYEDÜL vágok bele az ottani életbe, mintha legalábbis a török szultán háreméhez terveztem volna önként csatlakozni.

Talán a nevem miatt is (Alanya egy gyönyörű tengerparti üdülőhely) mindig vonzott Törökország, de a személyiségem lázadó része mindig is szeretett dacolni a sztereotípiákkal, és megcáfolni őket.

Eleinte minden lehengerelt és beszippantott, aztán szép lassan a gesztusaik és a szokásaik a saját identitásomba is beleépültek. A mai napig rendben helyett „tamam-ot” mondok, és „insallah-ot”, ha azt szeretném, hogy valami fontos összejöjjön.

Először egy lánykollégiumba kerültem, ahol mellbe vágott a hír, hogy este 10-re haza kell érni

Én, aki a pesti, balzsamos nyári éjszakákhoz voltam szokva, máris láttam magam, ahogy kimászom az ablakon, hogy megihassak egy fröccsöt. Ááá, gondoltam, nem hozok anyámra frászt, hogy a török Kék fényben lásson legközelebb, így pár hét után inkább erasmusos diákokhoz költöztem. Igazi hippi banda volt, a tagok nem rajongtak a víz használatáért, nem kevés összekülönbözést generálva ezzel.

Törökországban, és amúgy az iszlám kultúrában a macskákat nagy tisztelet övezi – Mohamed próféta útitársa is egy macska volt sivatagi vándorlása alatt –, így mindent elözönlenek. Naná, hogy a viráglelkű lakótársaim is megmentettek egyet, amihez képest az Ómen című filmből ismert sátánkisfiú egy cukormázas unikornis, mind testben és lélekben.

Folytatás

Forrás: wmn.hu