Török zsidómentők a holokauszt idején

A film tizenkilenc diplomata és az általuk a német haláltáborokból megmentett túlélők, valamint rokonaik emlékein alapul. „Emlékezni és sosem feledni”, mondja a 30 éves Gunes Celikcan, aki a film egyik producere. „Nem túl sokat tudunk arról, hogy a törökök mit tettek a történelem azon időszakában”, nyilatkozta Celikcan az AFP-nek, mivel Törökország semleges maradt a II. világháború idején. A producer úgy tudja, hogy a török diplomaták körülbelül kétezer zsidót mentettek meg annak idején: „Mindig is ezt akartuk bemutatni, egyben megemlékezni ezekről a diplomatákról. Ma már egyikük sem él”.

A dokumentumdrámát Burak Arliel rendezte, amelyet a 2011. májusi cannes-i filmfesztiválon mutattak be. A filmet azóta Isztambulban és más török városokban, majd az Egyesült Államokban és Európában több filmfesztiválon is levetítették.

Sajnos azonban nem minden alakult kedvezően. Izrael és Törökország viszonya mélyponton van, miután Izrael elutasította, hogy bocsánatot kérjen a gázai blokádot áttörni szándékozó hajón történt incidens miatt, amelyben kilenc török állampolgár vesztette életét 2010. május 31-én. Törökország válaszul kiutasította az izraeli nagykövetet, befagyasztotta a katonai együttműködést és a hadi célú kereskedelmi kapcsolatokat. A palesztinoknak széleskörű támogatottsága van Törökországban, ahol a népszerű török filmsorozat, az antiszemita elemeket tartalmazó Farkasok völgye borzolta az idegeket.

Celikcan elmondta, hogy a filmet hat éven keresztül forgatták, és „semmi köze ahhoz, hogy megváltozott a politikai helyzet”. Ezzel azonban nem mindenki ért egyet: a Jerusalem Post vezető politikai elemzője, korábbi törökországi kulturális attasé, Gil Hoffman szerint a film újraírja egyik központi üzenetét azzal, hogy az akkori török kormányt olyannak ábrázolja, mint amelyik aktívan részt vett az európai zsidók megmentésében: „Nem ez volt a helyzet. A történelmi feljegyzések azt mutatják, hogy a diplomaták önállóan cselekedtek az Ankarából kapott utasításokat megszegve. A török sajtóügynökség propagandacélokra használja a filmet. Azt állítják, hogy ők jó emberek, akik a holokauszt idején zsidókat mentettek, most viszont rájuk lövünk, és ezért szégyelljük magunkat”.
A fenti vélemények felháborították a film támogatóit. „Ez a film nem propaganda…Nem szólt bele az állam. Ezek történelmi tények”, állítja Asli Sena Genc, az isztambuli támogatók képviselője. Celikcan elmondta, hogy a török külügyminisztérium engedélyt adott a filmkészítőknek a hivatalos archívumokhoz, de minisztériumi tisztségviselők azt mondták az AFP-nek, hogy a film magánkezdeményezés volt, és a minisztérium hivatalosan nem járult hozzá. „Nem számítottunk semmire, csak egy hosszú évek óta létező titokról szerettük volna lerántani a leplet”, mondta Genc az AFP-nek.

A dokumentumdráma bemutatja, hogy diplomaták, mint például a Vichy-féle Franciaországban tevékenykedő Saffet Arikan, török és külföldi zsidókat 12 vonattal Isztambulba küldött a háború különböző időszakaiban. Behic Erkin, Törökország 1940-43 közötti párizsi nagykövete és Kudret Erbey hamburgi főkonzul is mentett zsidókat 1940-45 között. „A török diplomaták mindent megtettek, hogy a zsidókat megmentsék az elképesztő brutalitásoktól a II. világháború idején”, mondja Naim Guleryuz, a film történész-tanácsadója, aki a török zsidók történelmét és kultúráját bemutató alapítvány elnöke. „A történelem ezen fejezete ismert a történészek előtt, de azt szerettük volna, hogy a nagyközönség is megismerje ezeket a történeteket”.

A kutatók az Egyesült Államokba, Izraelbe, Franciaországba és Németországba mentek, hogy a túlélők és családtagjaik nyomára bukkanjanak. Olyanokat is megkerestek, akiknek története a film hivatalos honlapján is olvasható.

Arlette Bules emlékszik rá, amikor édesapját letartóztatták a németek és a Párizs melletti, Drancy-ban található internálótáborba küldték. „Édesanyám azonnal a török nagykövetségre ment és segítséget kért édesapám kimenekítésére. A nagykövet által írt leveleknek köszönhetően édesapám megmenekült”.

Celikcan felidézi azt a történetet, amikor a zsidó édesapa két lányát a halálos ágyához hívta a háború után: „Azt mondta nekik, hogy sose feledjék, hogy a törökök mentették meg az életüket. Egy katonai szalutálás után elhunyt”. Celikcan filozófiai oldalról közelítette meg a filmet: „Már annak is örülnénk, ha ez a film javítana a két ország viszonyán.” Így vélekedik egy izraeli diplomata, Keinan is, aki a török diplomaták embermentő tevékenységének elismertetésén dolgozik Izraelben: „Habár vannak hibák a Török útlevél című filmmel kapcsolatban, az erőteljes reklám segíthet Izrael és Törökország viszonyának helyreállításában”, nyilatkozta a Jerusalem Postnak.

Fulya Ozerkan írása alapján fordította Dési Tamás

2012-02-01