Török versek az Ómagyar Mária-siralom idejéből

A misztikus költők az isteni létet tekintik többnek, mint az anyagit. A perzsa „duszt” = „barát” végső soron maga az Isten. „Duszt daram” „szeretetet bírok, birtokolok” valójában azt jelenti, hogy „szeretek”; „torá duszt daram” = „szeretlek”. Ennek a szónak a „dost” (doszt) változata van jelen a törökben, mint főnév (az arkadaş mellett), de az iménti igét (szeretlek) a török másképp mondja: „seni severeim” (szeni szeverim). Már említettem, hogy a szeretet tanítása hatja át a török költő egész szellemiségét, és ebben lelki rokona Danténak. A török költő szerint is úton haladunk. Az én csupán a lét esendősége. Az isteni lehelet (a lélek) az örök. Lépésről lépésre, lépcsőfokról lépcsőfokra kell haladnunk, hogy Hozzá eljussunk, és Vele egyesüljünk. A fény filozófiája úgy világítja meg a szíveket, mint a tűz ragyogása az éjszakai vándorok útját. Az Igazat keressük a világ színes (vagy szürke) sivatagában. Az isteni titkokkal áthatott ember nem érzi a nyomorúságot, a gyengeséget és a félelmet. „Madár-lelked belém helyeztetett, de gazdája vagy, és egy nap visszaveszed.”

Részletek