Török színekben indulna az olimpián a dopping miatt eltiltott világbajnok magyar kajakos

Fotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA

Takács Tamara világbajnok magyar kajakos a májusi olimpiai pótselejtezőn már török színekben fog indulni – értesült a Telex. A magyar kajak-kenu szövetség hozzájárult az országváltáshoz, és a lap úgy tudja, hogy már a nemzetközi szövetségtől is megkapta az ehhez szükséges engedélyt.

Takács tavaly tért vissza négyéves eltiltásából: 2019-ben lett pozitív a doppingtesztje, és bár ő azzal védekezett, hogy szerinte megmérgezték, négyéves eltiltást kapott. Akkor az egyik legígéretesebb magyar kajakozónak számított a női szakágban, 2017-ben Európa-bajnok lett 500 méteresen, és a világbajnokságon is ő volt a vezérevezőse az aranyérmes magyar négyesnek. Tavaly tért vissza, de a magyar válogatottba nem tudott bekerülni.

Forrás: 444.hu