Török csoda római emlékekkel

A legszebb és leginkább éppen maradt római kori színházzal Aszpendosz városa büszkélkedhet Törökországban – melyet a világban is az egyik legszebbként tartanak számon.

Az alapítása idején Belkis néven ismert Aszpendosz a Pamphülia régióban található, 47 kilométernyire keletre Antalyatól és 37 kilométerre nyugatra Side városától.

Bár alapítói a hettiták voltak, a hatalmas és híres színház megépítését Marcus Aurelius római császár rendelte el. Mivel még ma is használatban van, így a nézők tényleg megtapasztalhatják és elképzelhetik, micsoda élmény volt itt ülni az ősi időkben egy drámai előadás ideje alatt.

Aszpendoszban találunk még egy szép, azonban nem annyira jelentős agórát is. A színház közvetlen környékén nincsenek sem hotelek, sem pedig éttermek, viszont mindig rengeteg a turista csoport napközben, főleg a nyár közepén. Ha tehát szeretnénk elkerülni a tömeget és nyugodtan, elmerülve a régmúlt történeteiben végigjárni a romvárost, akkor érkezzünk kora délelőtt vagy estefelé, illetve válasszunk szezonon kívüli időpontot a látogatásra.

Forrás és képek: startutazas.hu