Több mint félmilliárdért szállásol török rendőröket a kormány Szegeden

Kép forrása: facebook

Cseheket is akartak hozni, de az még nem jött össze. Magyar rendőröket Röszkén panzióztatnak majd.

Egy időben átlagosan 40–50 török rendőrt szállásolhat el a Csongrád–Csanádi Rendőr-főkapitányságon keresztül a kormány Szegeden egy éven át. Minderre nettó 530 millió forintot költhetnek – vette észre a Magyar Hang az uniós közbeszerzési értesítőben.

Az „egy időben” kitétel lényege, hogy vélhetően nem ugyanarról a 50–55 főről van szó, de ennyien folyamatosan lesznek a szálláson.

Ez azt jelenti, hogy átlagosan számolva egy török rendőr szálláshelyére legalább nettó 10 millió 600 ezer forint jut az egyéves időszakra. Ez napi nettó 29 ezer forintra jön ki reggelivel és vacsorával.

A 12 hónapra 18 ezer vendégéjszakával számolnak. A közbeszerzésben az olvasható, hogy 370 millió forintra írják meg a keretszerződést, ehhez jön még 30 százaléknyi opció, így lehet az összeg 530 millió, ha az opciót igénybe veszik.

A közbeszerzés nyertese az Optim Hotels Kft., ami a Zárda Utca 8. száma alatt található Mátrix Hotelt üzemelteti. A cég 2021-ben 101 millió 208 ezer forintos nettó árbevételt ért el, adózott eredményük 2 millió forint alatt volt akkor.

A cseh rendőri kontingens folyamatosan 40–50 főre szóló közbeszerzési rész érvénytelen lett, mivel nem találtak megfelelő szállásadót. A beszerzés végösszege 548 millió forint lenne.

A pályázat magyar rendőrök elszállásolására is vonatkozott, ez – a törökökre vonatkozó részhez hasonlóan – sikeres volt. A nyertes 18 millió forintért szállásolhat el egyszerre legalább 15, legfeljebb 40 rendőrt étkeztetés nélkül. A magyar rendőröknek a csanádpalotai Fényes Vendéglő és Panzióban találtak szállást.

A rendőrök vélhetően a határt védik majd, mivel Nagylak, Röszke környékén kerestek szállást. A csehek és a török esetében azt írták a közbeszerzés elnevezéséhez, hogy „saját rendőri erők szállásbiztosítása, Nagylak”, a magyaroknál ugyanezt, csak Nagylak helyett „Röszke” megjelöléssel.

Forrás: szeged.hu