Tinisztárokkal várnak ránk a törökök – Arda Güler és Kenan Yildiz

Kép forrása: instagram

A magyar válogatott márciusban Törökországgal vív párharcot a Nemzetek Ligájában azért, hogy benn maradhasson a legjobbak között, az A-ligában. Mit lehet elsőre kiemelni a törököktől? Hogy a nyáron Európa-bajnoki negyeddöntőig jutó nemzeti csapat legjobb játékosa két 19 éves srác, Kenan Yildiz és Arda Güler. A jövő sztárjait bemutató, a korhatárt 20 évnél meghúzó sorozatunk első részében a magyar válogatott tavaszi NL-ellenfelének két tinisztárja kerül terítékre.

ARDA GÜLER
Arda Güler 2005 februárjában született Ankarában, tehát a mieink elleni NL-osztályozóra már betölti a 20. életévét. Először egy fővárosi akadémián pallérozódott, de gyorsan lecsapott rá a Fenerbahce, amelyben egykettőre végigjárta a korosztályos ranglétrát, s már 16 évesen bemutatkozott az első csapatban. Gyorsan a szurkolók kedvencévé vált Isztambulban, hiszen elképesztő távoli bombákkal és látványos, ugyanakkor hatékony cselekkel jelentkezett, de passzai is élményszámba mentek, el is kezdték a német válogatott török sztárjához, Mesut Özilhez hasonlítani, akivel a Fenernél együtt játszott, s akinek távozása után a tízes mezt is megkapta. A tehetséget 2022 nyarán már az Arsenal, a Liverpool, a Bayern München, a Borussia Dortmund és a Paris Saint-Germain is kinézte magának, ő azonban hároméves szerződéshosszabbítást írt alá.

Eltelt még egy év a Fenerbahcénél, Güler pedig tovább fejlődött, így nem volt kérdéses, élő szerződése ellenére, további fejlődése érdekében el kell hagynia a török bajnokságot. A kivásárlási ára a mai piaci viszonyok mellett meglehetősen csekély, 17.5 millió euró volt, így gyakorlatilag Európa összes topklubja versenybe szállhatott érte, de Gülernek volt egy álma: a Real Madrid. A Bajnokok Ligája rekordbajnoka is érdeklődött iránta, sőt, a kivásárlási árat is túllicitálva, 20 millió euróért szerezte meg a török futball legnagyobb tehetségét. Mindezt azon a nyáron, amikor Jude Bellingham 100 millióért szerződött Madridba, így a török drukkerek féltek, hogy Güler egyáltalán nem jut játéklehetőséghez.

Folytatás

Forrás: www.nemzetisport.hu

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here