Tegnap még rivális, ma már legjobb barát

Kép forrása: commons.wikimedia.org

Hakan Calhanoglu az AC Milantól a városi rivális Interhez szerződött. Összegyűjtöttük az elmúlt évek hasonló transzfereit.
Hakan Calhanoglu, török válogatott labdarúgó idén nyáron az AC Milantól közvetlenül az Internazionale csapatához igazolt, amivel erősen borzolta a kedélyeket. Azonban nem ő az egyetlen játékos az elmúlt évekből, aki a legnagyobb riválishoz tette át a székhelyét.

Az AC Milan 2014 márciusa után idén szeptemberben egy hosszú kihagyást követően ismét Bajnokok Ligája mérkőzést fog játszani. A piros-fekete mezes csapat az utolsó fordulóig küzdött a BL-t érő helyekért, végül az Atalanta legyőzésével ezüstérmes lett, a bajnoki címet pedig kilenc egymást követő Juventus siker után az Internazionale nyerte meg.

Az ezüstéremben nagy szerepet játszott többek között az együttes irányítója, Calhanoglu, aki 2017 júliusában a Leverkusentől érkezett Milánóba. A török játékos hullámzó teljesítményt nyújtott az első éveiben, azonban Stefano Pioli vezetőedzővel jelentősen feljavult a játéka. Minden bizonnyal a jó forma ösztönözte Calhanoglut arra, hogy 2,5 millió eurós éves fizetését szerette volna megduplázni szerződése lejártával. A Milan viszont négymilliónál többet nem kínált neki, ezt a 27 éves játékos nem fogadta el, az ősi rivális Inter viszont hajlandó volt megadni neki az ötmilliót, így Calhanoglu június 30-a után, szabadon igazolható játékosként lett az Interé.

Calhanoglu ezen a nyáron az Európa-bajnokságon is érdekelt volt, a török válogatottal csoportutolsóként kiesett, ezután mindenki várta, hogyan reagál majd a nagy hírre. A török közösségi oldalán búcsúlevél helyett egy összevágott videót tett közzé a legjobb Milanos pillanatairól, majd egy (!) óra elteltével ismét posztolt, az új képen már Inter mezben festi kékre Milánót.

„Fantasztikus érzés a bajnokcsapathoz csatlakozni, mindenki tudja, hogy az Inter egy nagyszerű klub elképesztő rajongókkal… remélem idén is meg tudjuk nyerni a Scudettot, csakúgy, mint tavaly” – nyilatkozta érkezéskor Calhanoglu.

Folytatás további érdekességekkel

Forrás: nepszava.hu