Szörényi Levente: Én disszidálok Törökországba, ha Magyar Pétert megválasztják miniszterelnöknek

„A magyaroknak kitalált karakter, akit Orbán Viktor ellenében pénzelnek és építenek, egyszerűen minősíthetetlen. Mindig sikeresen megtalálják azokat a kellően narcisztikus személyeket, akik ezerszeresen is hiába járatják le magukat, még nagyképűbben állnak vissza a pástra” – mondta Magyar Péterrel kapcsolatban Szörényi Levente a Demokrata című hetilap interjújában, majd hozzátette:

„Mindenesetre én disszidálok, ha ezt az embert megválasztják miniszterelnöknek, méghozzá Törökországba!”

Fotoğraf: Efnan Yılmaz: https://www.pexels.com/tr-tr/fotograf/merdivenler-kent-sehir-tunel-25806103/

A zeneszerző-énekes alapvetően az istváni és a koppányi magyarság szétválaszthatatlanságáról, a Nyugat önpusztításáról, Azahriah zenéjéről, illetve a jó vezető (Orbán Viktor) tönkretételéről fejtette ki gondolatait az interjúban. Szörényi arról beszélt, hogy mára az „istváni magyar” is megértette, hogy a „koppányi magyar” lázadása nélkül nem jutunk előbbre, hiszen Koppánynak igaza volt, elég csak szétnézünk a mai Nyugat-Európában. „Skóciában középkori templomokat építenek át luxusházakká, az oltár helyére meg bárpultot szerelnek.” Szörényi szerint szükség van tehát a koppányi gondolkodás konzervatív felfogására, a hagyományokban lévő szunnyadó erőre, erről szól az István, a király is.

Forrás és folytatás