Szijjártó bejelentése: ha a magyar szakemberek úgy látják, dönthet a kormány török vakcina beszerzéséről is

Photo by Hakan Nural on Unsplash

“Ha a magyar szakemberek úgy fogják látni, hogy ez az oltóanyag biztonságos, hatásos, megfelel a magyar jogszabályoknak, nyilvánvalóan lehet majd arról döntést hozni, hogy milyen módon szerezzünk be ebből az oltóanyagból” – ezt mondta Szijjártó Péter az ATV kérdésére, hogy a kormány tervezi-e rendelni abból a török vakcinából, aminek a klinikai kísérletében magyar szakemberek is részt vesznek.

Magyarország a maga orvostudományi hagyományaival, az egészségügyi ellátó rendszerével megkapja a lehetőséget arra, hogy az egyik török oltóanyag kifejlesztésének a harmadik klinikai tesztfázisában részt vegyen – jelentette be Szijjártó Péter ma a Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszterrel tartott sajtótájékoztatóján.

Az ATV kérdésére, hogy ez azt is jelenti-e, hogy Magyarország, a kormány vásárol, rendel majd ebből a törökök által gyártott vakcinából, Szijjártó Péter azt válaszolta: ez egy óriási szakmai, egészségügyi lehetőség Magyarország számára egy ilyen típusú tudományos együttműködés. Megadja a lehetőséget számunkra arra, hogy nyugodtan, felkészülten, hosszú távon részt vegyünk egy oltóanyag kifejlesztésében.

„És ha a magyar szakemberek úgy fogják látni, hogy ez az oltóanyag, ami így majd létrejön, biztonságos, hatásos, megfelel a magyar jogszabályoknak, akkor nyilvánvalóan majd lehet arról döntést hozni, hogy milyen módon szerezzünk be ebből az oltóanyagból”

– jelentette ki munkatársunk kérdésére.

„Itt ugye előnyös helyzetben leszünk, mert a magyar szakemberek, a magyar orvosok, a magyar járványügyi szakemberek, akikben mi bízunk” – válaszolta a miniszter. Szijjártó Péter azt is hozzátette, „ellenzéki képviselőtársaim, úgy látom kevésbé, de mi bízunk a magyar járványügyi szakemberekbe”.
A miniszter a kérdésünkre hangsúlyozta: a magyar szakembereknek a harmadik klinikai tesztfázis során hosszú és alapos lehetőségük lesz arra, hogy értékeljék ennek az oltóanyagnak a biztonságosságát és hatékonyságát.

Forrás: www.atv.hu