Szabadon bocsátották Törökországban a bántalmazó férjét lelövő Melek Ipeket

Kép forrása: facebook

Szabadon engedték Törökországban azt a 31 éves nőt, aki egy sörétes puskával lelőtte bántalmazó férjét. A bíróság úgy ítélte meg, Melek Ipek önvédelemből cselekedett.

A török nőt januárban tartóztatták le, a feldagadt arcáról készült fotók bizonyították az ellene elkövetett erőszakot. Melek Ipek a tárgyalásán azt állította, férje évek óta vele és két lányával is erőszakos volt.

Figyelembe véve a tanúk vallomásait, különösen Ipek gyermekeiét, akik szemtanúi voltak az erőszakos jeleneteknek, a dél-antalyai bíróság elutasította az ügyet, hangsúlyozva, hogy a nő „önvédelemből” cselekedett, hogy megvédje „testi és szexuális integritását”.

„Ezt lehetetlen szavakban kifejezni, és soha nem akartam, hogy idáig fajuljon a dolog. És köszönöm mindenkinek, aki támogatott, aki mellettem állt” – mondta a szabadon bocsátott nő.

Nőjogi aktivisták is üdvözölték a bíróság döntését, különösen, hogy alig egy hónapja Törökország kilépett a nők és gyerekeket az erőszaktól védő Isztambuli Egyezményből.

A családon belüli erőszak továbbra is jelentős probléma az országban, egy helyi jogvédő csoport, a We Will Stop Femicide szerint tavaly 300 nőt gyilkoltak meg.

Forrás: hu.euronews.com