Şirince

Szeptember vége van, de a nap csodálatosan melegen süt. Szinte észrevétlenül megyünk a nyárból az őszbe. Utunkat korán reggel folytatjuk Fethiyéből. Uticélunk Şirince. Mondanom sem kell, oly gyorsan és kellemesen telik az utazás, szinte fel sem tűnik, hogy 288 km tettünk meg. Lélegzetelállító a kanyargós, meredek szűk út, mely a faluig vezet, hisz az út mentén kecses olajfák és gyümölcsösök hada sorakozik.

Şirince egy elbűvölő, hegyi falu, a hegyek oldalában szőlőskertek, valamint egységes stílusban épített piroscserepes, fehérre meszelt házak találhatók. Az ablakok, és ajtók kivétel nélkül fából vannak. Hihetetlenül rendezett minden. Autóval és busszal nem lehet bemenni, persze nem is férnének el a szűk kis kanyargós utcákon.  Az utcákat lépcsők kötik össze, és így jutunk fel a falu legmagasabb pontjára. A faluban található egy ortodox templom, melyet Szent János tiszteletére építettetek. Az utcákon, sok helyi árus van, minden olyan, mint egy kirakodóvásárban. Szinte mindent lehet kapni. Például vehetünk oliva olajat, mézet, kerámiákat, terítőket, szappant, édességet, de csokrot is készíttethetünk az éppen nyíló friss virágokból. Isztambuli barátaim szerint Şirincében készül a legfinomabb csípős tarhana, természetesen ebből több kilót is vásároltunk mindenki nagy örömére. De amiért manapság a turisták mégis idelátogatnak, az a bor. A borászat több száz évre nyúlik vissza. Először csak szőlőt használtak, de mára már különösen a gyümölcsbor készítéséről híres a falu. A faluban sok szemet gyönyörködtető gyümölcsöskert van, ezek biztosítják a kiváló minőségű alapanyagot.

Számtalan borpince található itt, melyekben borkóstolókon lehet részt venni.  Megkóstolhatjuk, többek közt a birsalma-, eper-, őszibarack-, szeder-, sárgadinnye-, gránátalma-, meggyborokat. Persze azért még szőlőből is csinálnak bort, fehéret és vöröset is. Gyümölcsbort egyébként csak itt készítenek, ebben a faluban. A Törökországban és külföldön kapható török gyümölcsborok mind innen származnak. Sok helyi kisvendéglő, kávézó, teázó szolgál menedékül a megfáradt turistáknak. Egy kellemes panorámás étteremben, a frissen készült sajtos gözleme elfogyasztása közben gyönyörködtünk a pazar kilátásban. A táj szépsége, és valami hihetetlen nyugalom, amit e falucska áraszt, szinte elvarázsolt. Ott, akkor, a szeptemberi napsütésben szinte vágyat éreztem, hogy elkaphassak néhány napsugarat.

Ebéd közben megtudtam, hogy Şirince régen görög falu volt. Ortodox görögök lakták az I. világháború végéig. Majd 1924-ben a közismert “csereprogram” keretében Görögországban élő törököket telepítettek a faluba, az addig itt élő görögöket pedig Görögországba.  A falu neve is többször változott. Először negyven görög család élt itt ezért a nevük  Kırkınca  (kırk-negyven), később mikor egyre többen érkeztek a faluba, úgy gondolták ezt azzal akadályozhatják meg, ha a falu nevét megváltoztatják. Így lett a neve Çirkince (çirkin-csúnya). Abban bíztak, azért nem jön majd ide senki, mert ki akar egy “csúnya” faluba költözni?  Miután visszatelepítették a törököket, Izmir polgármestere ellátogatott a faluba.  Azt mondta, ez a falu egyáltalán nem csúnya, és átkeresztelte. Ettől kezdve a falu neve Şirince (şirin-kedves).

A táj, ami körülöleli a falut, magáért beszél. De azt gondolom, jól érződik a görög és török kultúra keveredése, ezáltal színesebb, gazdagabb, egy igazi bűbájos hely. Jó volt itt lenni. Ismét eltelt egy csodás nap, melynek élményeivel gazdagabb lettem.

Rékasi Ica – Türkinfo