Side, ókori város számos történelmi emlékkel – 2. rész

Ahogy arról az előző rész végén már szó volt, Side vonzó célpont lehet azok számára, akiket érdekel a történelem és az ókori emlékek. A Sidében található relikviák nagyrésze abból az időből származik, amikor élénk kereskedelem folyt a térségben.

A főbb látnivalók megtekintéséhez legalább egy nap szükséges. A képzeletbeli időutazást érdemes a város buszpályaudvarától indulva megkezdeni. Ez azért is jó kiindulópont, mert az üdülőövezetből érkező dolmuşok (iránytaxik) végállomása is itt található.

A buszállomástól a kikötő felé érdemes elindulni. Az első, amivel útközben találkozunk az ókori vízvezeték és a vízellátó rendszer maradványai.

A virágzó ősi város életében nagyon fontos szerepet játszott a lakossági vízellátási rendszer. A városba a Torosz-hegységből a Melas-folyón keresztül érkezett a víz, amit vezetékeken keresztül juttattak a fürdőkhöz és a lakóházakhoz. Míg az egyszerűbb emberek a városi szökőkutakból vételezték az ivóvízet, addig a gazdagabbak lakásában volt csatornahálózat és folyóvíz is – így nekik egyáltalán nem volt szükségük szökőkutakra.

Side vízvezetékrendszerét az i.sz. 2. században építették, és az egész hálózat a 3. században felújításon esett át. A város legfontosabb szökőkútjának épen maradt részeit a városkapuval szemben csodálhatjuk meg.

Utunkat folytatva a régi, oszlopokkal szegélyezett főutcán haladunk, melynek jobb oldalán lakóházak és üzletek maradványai láthatók. Ezek közül kettő maradt meg a legjobb állapotban: egy belső udvaros ház, valamint a konzolos ház. Ez utóbbi az agóra északi részén található az üzletek mögött. Nevét onnan kapta, hogy a régészek konzolokat találtak a felső emeletén. A ház több szobájában is láthatók mozaikok és a vízvezeték maradványai. A másik épület ettől keletre helyezkedik el és két nyitott udvara is van. A házban mozaikok láthatók a padlón és az épület különlegessége, hogy még mellékhelyiséggel is rendelkezett.

A főutcától kicsit beljebb, a bal oldalon látható a régi, bizánci kórház, mely az i.sz. 6. században épült. A sidei kórház egy kétemeletes épület volt öt hosszúkás szobával, melyeket hordóboltozattal fedtek be. Minden szoba három részből állt, melyeket boltívek választották el egymástól, ugyanakkor a szobák egymáshoz kapcsolódtak. A főbejárat és az emeltre vezető lépcsők az épület nyugati oldalán voltak, de ez a rész ma már nem látható. A padlózatot itt is mozaikokkal, míg a falakat freskókkal díszítették.

És ha már szó esett az agóráról, azt is érdemes közelebbről megcsodálni.

Az agóra volt az ókori városok központi tere, itt tartották a vásárokat is, ezért gyakran piactérnek is nevezik.

Az agóra a színház mellett található. A tér közepén a régészek egy épület maradványaira bukkantak az itteni feltárás során, melyről azt feltételezik, hogy Tükhé istennő temploma lehetett. A templom – éppúgy mint az agóra – az i.sz. 2. században épült. A szakemberek szerint a templom egy kör alakú épület lehetett, melyet 12 korinthoszi oszlop vett körül és egy ovális talapzaton állhatot, melyhez 9 lépcsőn lehetett feljutni. A 15 méter magas épület az idők folyamán teljesen megsemmisült, de 2012-ben helyreállították a helyszínen talált eredeti anyagok felhasználásával.

Az agórával szemben, az út másik oldalán áll a Régészeti Múzeum, mely két szempontból is különleges épület. Egyrészt a 20. századi ásatások során feltárt valamennyi lelet itt került kiállításra, másrészt a múzeum az egykori római kori gyógyfürdőből lett kialakítva.

Az egykori fürdő öt helyiségből állt: hidegvizes szoba, forróvizes szoba, két melegvizes szoba és egy szauna. Ezenkívül tartozott hozzá öltöző és egy ovális úszómedence is. A fürdő belső falait és a padlót márvánnyal borították. Az ókorban az épület udvarán sportoltak (bokszoltak és birkóztak) az emberek, napjainkban a szarkofágok és a nagyobb kiállítási tárgyak vannak itt elhelyezve. Ha szerencsénk van még büszkén sétáló pávákat is láthatunk a kiállított tárgyak között.

A múzeumban ókori pénzérmék, szobrok, szarkofágok, fegyverek, ékszerek és használati tárgyak vannak kiállítva. Láthatunk egy napórát, római amfórákat, de Herkules, a három Grácia és Niké istennő szobra is megtekinthető.

Képzeletbeli utazásunk mára véget ért. Következő alkalommal a Side egyik jelképévé vált városkapun áthaladva jutunk el úticélunkhoz, a kikötőbe és a naplementében csodáljuk meg Side másik jelképét, az Apollo templomot.

Tartsanak velünk legközelebb is!

Forrás: turkisharcheonews.net

Kollár Kata – Türkinfo