Rossini : A török Itáliában

turco„Gondok közt született, kudarc kísérte sorsát” – jellemezte némileg leegyszerűsítve és az utókor megítélését is hosszú időre befolyásolva Stendhal Rossini „nagy” vígoperáinak e legkevésbé ismert, értékeit tekintve csak a legutóbbi időkben méltó helyére került tagját, A török Itáliában című kétfelvonásost.

Egyszerű, jól követhető cselekmény, szellemes, mutatós, a vígoperai kellékek széles tárházát felvonultató zene, nagyszerű énekszólamok jellemzik a darabot. Szövegét Felice Romani írta. A török Itáliában meglepő fordulatokkal bővíti, illetve színesíti azt a különben meglehetősen elcsépelt alapképletet, amelyben az öregedő férj, a kacér menyecske és a daliás udvarló játssza a főszerepet. Ezúttal a csélcsap hitvessel szemben helyet kap egy második – inkább érzelmes típusú – női szereplő is, ami a helyzetek bonyolításában természetesen a szokványosnál lényegesen tágabb, fordulatosabb lehetőséget biztosít. Még egy új, sőt a korban egyedülálló ötlet további, ennél merészebb variációs lehetőségeket is teremt: a költő maga is színre lép, amivel a cselekménynek aktív részesévé válik. Az opera zenéje friss, szellemes, telve sziporkázó ritmikai ötletekkel, váratlan fordulatokkal és áradó dallamokkal.

A vidám történetnek megfelelően természetesen a gyors, sőt hadaró zene uralkodik. Az egyes zárt számokat, amelyek többnyire lassú-gyors részből állnak, secco recitativo köti össze.

Nagyobb zenei egységet a többrészes finálék alkotnak. A nyitány különleges helyet foglal el Rossini operanyitányainak sorában. Miután köztudomású, hogy a Sevillai borbély nyitányának egyetlen taktusa sem fordul elő magában az operában, sőt nem is ehhez a műhöz készült, itt érdemes rámutatni arra, hogy A török Itáliában nyitányában olyan témákat szólaltat meg a zeneszerző, amelyek a mű folyamán újból visszatérnek. Rossini munkásságában erre korábbi műveiben nem található példa, s mint éppen a Sevillai borbély is bizonyítja, ehhez az egyébként igencsak kézenfekvő szemponthoz a későbbiek során sem ragaszkodott mindig.

Forrás: de.wikipedia.org

Az eredeti bemutató a milánói Scalaban, 1814. augusztus 14-én nem aratott átütő sikert, de hét év múlva ugyanitt a darab meghódította a közönséget. Később veszített népszerűségéből. Olaszországban 1882-ben játszották utoljára.

Legközelebb, egy átigazított, így nem autentikus változatban, csak 1950-ben, Maria Callas főszereplésével és Gavazzeni vezényletével mutatták be a római Teatro Eliseóban, nagy sikerrel. Ezt az előadást tűzte műsorra öt évvel később a Milánói Scala is, ahol már tomboló sikert aratott.

Hazánkban 1821-ben a Pesti Német Színház mutatta be. Az első magyar nyelvű előadást az Erkel Színházban tartották 1976. február 20-án.

Az opera