Régi kedvenc színészeink az őszi szezon új sorozataiban

Vége a furcsa nyárnak: van, aki otthon töltötte a nyári szünetet, mások esetleg elmerészkedtek a szülővárosukig, és csak nagyon kevesen utaztak el egy-egy nyaralóhelyre. Magyarországon – annak rendje módja szerint – elkezdődött az iskola szeptember elsején. Törökország diákjai nem ilyen szerencsések: az biztos, hogy az első hónapot otthon töltik tanulással, a későbbiekre vonatkozóan a helyzet bizonytalan.

Ami viszont ugyanúgy zajlik, mint más években is: indulnak az új őszi sorozatok, és újraindulnak a tavalyi kedvencek. A nyár annyi enyhülést hozott a vírushelyzetben, hogy le tudták forgatni az első epizódokat, és augusztus második felétől bombázhatták a nézőket a bemutatkozó videókkal.

Őszinte leszek: van olyan széria, amelyet én is várok, mert nagy kedvencem volt Elçin Sangu (Defne) és Nergis Kumbasar (Neriman) párosa a Kiralık Aşk romantikus komédiából, és ők most újra együtt láthatók az egyik újdonságban, az İyi Günde Kötü Günde című sorozatban. A Star TV mutatja be 2020. szeptember 12-től, illetve nézhető lesz a puhutv.com internetes portálon is.

forrás: startv.com.tr

A cím utal arra, hogy valamiféle esküvő lesz a téma, ugyanis ezt a kifejezést akkor használják, amikor házasodik valaki, és elhangzik az eskü, hogy iyi günde kötü günde – azaz jóban-rosszban (szó szerint: jó napokon, rossz napokon) is támogatja majd egymást a házaspár. A bemutatkozó videó szerint valóban esküvő lesz a fő téma: a főszereplő Leyla sikeres esküvőszervező, akit felkérnek egy világraszóló lagzi megszervezésére.

Az első rész – melyet már láthattunk – alapján igazi bonyodalmakkal teli, romantikus vígjátékra számíthatunk: anyósok harca, volt férj és új szerelmének csatája a volt feleséggel, a család fekete báránya figura, szóval minden megjelenik, amit egy török sorozattól már megszoktunk.

Ugyanezen csatorna már elindította másik új készítésű sorozatát, a Menajerimi Ara (Hívd a menedzseremet) címűt, illetve két régi kedvencet vetít újra a második évad részeivel.

Szeptember 7-én indult ismét a Sefirin Kızı a második évaddal, melynek a Végtelen szerelem Nihanját alakító Neslihan Atagül rajongói örülnek.

Szintén érkezik a második évad a hihetetlenül izgalmas és egyedi sztori alapján készült Babil történetében, melyben Halit Ergenç (Szulejmán) nyújt remek alakítást, sőt új szereplőként érkezik az egyik legkitűnőbb török színész és rendező Onur Saylak (Çarpışma).

Nagy várakozás előzte meg a Yeni Hayat (Új élet) című sorozat érkezését. Már három epizódot is megnézhettek a tévénézők.

A főszereplők között van Melisa Aslı Pamuk, akit jól ismerhetünk korábbi sikeres történetekből (Kurt Seyit ve Şura / Ayşe, Kara Sevda / Asu Kozcuoğlu, Çarpışma / Cemre Gür).

A történetben Adem – a speciális alakulat századosa – leszerel, és magánmegbízással kezd dolgozni. Így családjával együtt teljesen új életbe csöppen. 2020. szeptember 3-tól követhetjük nyomon a mesét a Kanal D csatornán, és a TV internetes oldalán. Be kell vallanom, hogy az első epizódba belenéztem, és egyelőre nem győzött meg arról, hogy néznem kell, annak ellenére, hogy a színészgárda miatt sokat vártam tőle.

A csatorna egyéb sorozatai: második évadával jön a Hekimoğlu, mely a Dr. House török verziója, és folytatják a júliusban elindult Çatı Katı Aşk című vígjátékot is.

forrás: tv8.com.tr/kirmizi-oda

A TV8 szintén olyan csatorna, mely mindig újdonsággal jelenik meg ősz elején. Szeptember 4-én került először képernyőre a Kırmızı Oda (Vörös szoba), melynek forgatókönyve állítólag valós történetek alapján készült. Egy pszichiátriai klinika orvosait és a problémáikkal jelentkező betegeit ismerhetjük meg. Izgalmasan hangzik, de fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy csak azoknak szabad nézniük, akik fel tudják dolgozni a bemutatott szörnyűségeket.

Erőszak, feleségverés, gyermekek számkivetettsége, öngyilkossági kísérlet – rögtön az első epizódban. Arra gondoltam, talán annyi előnye lehet ennek a produkciónak, hogy bátorságot ad majd azok számára, akik mindezt a borzalmat átélik, ám nem mernek tenni ellene, nem kérnek segítséget.

Nem tudom, melyik csatorna volt az első, amelyik elhatározta, hogy ebben a témában készít sorozatot, ám meglepő módon nagyon hasonló alapgondolattal indul új produkció a TRT1 programjában is. A Masumlar Apartmanı (Ártatlanok lakóháza) című film 2020. szeptember 15-én mutatkozott be. Egy különösen sikeres írónő – Dr. Gülseren Budayıcıoğlu pszichiáter – könyvéből, a Madalyonun Ici: Bir Psikiyatrin Not Defterinden (Egy pszichiáter naplója) c. műből készült a forgatókönyv. A könyv leírása alapján igaz történeteket jegyzetelt le orvosuk.

A sorozatban két lánytestvér és fivérük története bontakozik ki. Majd a fiú szerelmes lesz egy lányba, és ez sok mindent megváltoztat. A főszereplők: Farah Zeynep Abdullah Inci szerepében, Birkan Sokullu Han szerepében. Ők ketten már alakítottak egy párt a Kurt Seyit ve Şura (Szerelemben, háborúban) sorozatban, és ott remekül játszottak. A lánytestvéreket Ezgi Mola (Safiye) és Merve Dizdar (Gülben) játssza.

Az ATV török csatorna műsorán szeptember 6-án került képernyőre egy újdonság: Maria ile Mustafa, mely egy kolumbiai lány és egy török fiú szerelmi története. Egyelőre még sokat nem tudunk róla, de az biztos, hogy a forgatás helyszíne csodás, hiszen Kappadókia szívébe, Ürgüpbe látogathatunk.

A további két nagy kereskedelmi csatorna (Fox TV és Show TV) nézői sem maradnak sorozatok nélkül, ám még nem jelentették be az újdonságokat. Egyelőre folytatják a tavalyi nagy kedvenceket (például a Çukur, vagy a Mucize Doktor) és a nyáron indult romantikus vígjátékokat.

Erdem Éva – Türkinfo