Pál Laura: Sok török író úgy látja, világosan útelágazáshoz ért az ország

Milyen utakat látnak hazájuk és benne az irodalom számára a török írók Recep Tayyip Erdoğan újabb választási győzelme után? Megjelenhet egy börtönből szabadult szerző könyve? És hol vannak a kormánypárti írók? Pál Laura török műfordítót kérdeztük.


Fotó: Fotoğraf: Gül Işık: https://www.pexels.com

Az angolszász sajtóban nagy várakozás övezte az idei török választásokat, nagy volt a drukk, sikerül-e változtatni. Te hogy látod a választásokat, volt-e egyáltalán esély arra, hogy a 20 éve hatalmon levő Recep Tayyip Erdoğant leváltsák, vagy az egész csupán egy nagy átverés volt?

Ami a választási esélyeket illeti: a gazdasági válságot, a rekordmagas inflációt, a több milliós számban befogadott szíriai menekültekkel járó súlyos feszültségeket, a több mint ötvenezer ember halálát okozó pusztító februári földrengést, az ennek nyomán felizzó dühöt és elkeseredést kül- és belföldön egyaránt „nem jó előjelként” értékelték Erdoğan számára. Korántsem volt tehát alaptalan az a remény, hogy húsz év után a törökök többsége a változásra fog voksolni. Főleg, hogy még az igazi bravúrral összeeszkábált ellenzéki összefogás is működni látszott. Mindez ráadásul egy olyan beborult horizontú politikai miliőben, amelyben az egyik legnépszerűbb ellenzéki politikusnak számító Ekrem İmamoğlu isztambuli főpolgármesterre politikai eltiltást és börtönbüntetést kért az ügyészség. Csakhogy ebben a hagyományosan az erős kezű vezetőkben bízó muszlim török társadalomban, hogy, hogy nem egy minden karizmát nélkülöző, hetvennégy éves, pártelnökként tizenkét éven át a választásokat egymás után elveszítő, levitézlett alevi politikust indítottak az iszlamista elnök kihívójaként. Ahogy az egyik ismert török televíziós újságíró fogalmazott: ha egy virágcserepet indítottak volna Erdoğan ellen, pusztán a protestszavazatoknak köszönhetően még az is simán hozta volna a 48%-ot. Az ellenzéki jelöltnek tehát csupán a maradék 2,01%-ot kellett volna hozzátennie önerőből, de az sem sikerült. „Ha Atatürk ma feltámadna – írja –, ő volna az első, aki lakatot tenne a pártjára.” Abban tehát konszenzus van, hogy sürgősen újra kell definiálnia magát az egykori állampártnak. Dacára ugyanis annak, hogy a Köztársasági Néppárt elvileg baloldali párt volna, mégis az történt, hogy a nincstelenebb rétegek ismét Erdoğanra szavaztak, míg a tehetősebb felső- és középosztály az ellenzékre.

Folytatás