Özbek pilavı (Üzbég piláf) – Szegedi Ági

Hozzávalók:

0,5 dl étolaj
1 ek. vaj
1 fej vöröshagyma
2-3 db sárgarépa
20 dkg bárányhús (nekem most csak csirkemell volt itthon, így abból készítettem)
1,5 pohár rizs (a pohár 2 dl-es)
1 fej fokhagyma
2,5 pohár forró víz (ha van otthon húsleves, még finomabb lesz)
só, bors, őrölt római kömény

A rizst megmossuk, majd felöntjük annyi meleg vízzel, ami bőven ellepi, ebben állni hagyjuk kb. 15 percig. A húst felkockázzuk, a vöröshagymát félfőre vágjuk (felszeleteljük). A sárgarépát meghámozzuk, ezután tetszés szerint lereszeljük, vagy vághatjuk julienne-re is. A fokhagymát egészben hagyjuk, csak a legkülső héjától szabadítjuk meg, majd alaposan megmossuk.

Az étolajat és a vajat feltesszük egy edényben melegedni. Rádobjuk a vöröshagymát, aranysárgára pirítjuk. Ezután kerülhet bele a hús (ha olyan hússal készítjük, aminek a puhulási ideje kicsit hosszabb, nyugodtan előfőzhetjük sós vízben), amit addig pirítunk tovább a hagymával, míg a levét elveszíti. Ekkor hozzáadjuk a sárgarépát. Addig dinszteljük, míg a répa megpuhul. Sózzuk, fűszerezzük, majd beletesszük a leszűrt rizst.

Magas hőfokon 2-3 percig együtt pirítjuk, ezután felöntjük a forró vízzel (vagy húslevessel). A közepébe belenyomjuk a fej fokhagymát. Lefedjük, majd 5 percig magas hőfokon, végül visszavéve a hőt további 10 percig főzzük. Lefedve hagyjuk hűlni. Aki szereti, a megpuhult fokhagymából egy-egy gerezdet nyomjon ki a héjából, és keverje össze a piláfjával.

Afiyet olsun!

Szegedi Ági / Türkinfo