Németh: Az EU-török megállapodás olyan, mint a kerítés

nemeth_zsoltAz Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének vitáját követően beszélt az MTI-nek arról, hogy Magyarország azért is támogatja az EU-török megállapodást, mert az olyan Európának, mint a határkerítés Magyarországnak, vagyis sikerült vele megvalósítani a határvédelmet.

Németh Zsolt ugyanakkor sajnálja, hogy az Európa Tanács szerint a megállapodás emberi normákat sért.

Magyarország támogatását élvezi az EU-török megállapodás, mivel általa sikerült megvalósítani Európa külső határvédelmét, azaz a megállapodás azt jelenti Európának, amit a kerítés Magyarország számára – fogalmazott Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének vitáját követően az MTI-nek telefonon nyilatkozva szerdán. Elmondta: a migrációról folytatott vita középpontjában az EU-Törökország megállapodás állt, amelynek egyik legfontosabb sikere a politikus szerint, hogy Európa külső határai ismét védelmet élveznek.

Ugyanakkor sajnálatosnak nevezte azt, hogy az Európa Tanács szerdai ülésén leszavazta az Európai Uniót. Az ET olyan határozatot fogadott el ugyanis, amely arra az álláspontra helyezkedik, hogy a megállapodás ellentétes bizonyos alapvető emberi jogi normákkal – mondta a képviselő. Megemlítette: a Törökországgal való megállapodás fontos eleme, hogy a menekültek tagállamok közötti áthelyezését tekintve az önkéntesség elvéből indul ki. Magyarország ezt a megközelítést tartja az egyedül elfogadhatónak – fogalmazott.

Külső és belső biztonság kell az antiszemitizmus ellen

Az antiszemitizmus témájában folytatott vitában Németh Zsolt felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy mindenekelőtt biztonságra van szükség Európában. „Azzal tudjuk a legtöbbet tenni a zsidó közösség biztonságérzetének növelése érdekében és az antiszemitizmus ellen, ha biztosítani tudjuk a kontinens külső és a belső biztonságát” – fogalmazott. Hangsúlyozta: az izraeli-palesztin békefolyamat leállása miatt fel kell éleszteni és erősíteni kell a diplomácia adta lehetőségeket, hogy a kétállami megoldás újra napirendre kerülhessen.

A cikk folytatása>>>

migracio.mandiner.hu/