Nem ellenkezik tovább Törökország – Ausztria együttműködhet a NATO-val

Forrás: nato.int

Ausztria ismét teljes körűen együttműködik a NATO-val a Partnerség a Békéért program keretében, miután Törökország feladta Béccsel szembeni ellenvetéseit – közölte kedden az osztrák külügyminisztérium az APA hírügynökséggel.

Hozzátette, hogy egy hónappal ezelőtt elfogadták az Ausztria és a NATO közötti együttműködés programját a 2021-2024 időszakra, és ehhez Törökország is hozzájárult.

A külügyi tárca szóvivője szerint az új program abból a szempontból kiemelt jelentőséggel bír, hogy az osztrák hadsereg átfogó jelleggel részt tud venni a NATO kiképzési tevékenységeiben, illetve fejleszteni tudja a NATO, az EU, illetve az ENSZ keretében végzett válságkezelő bevetésekhez szükséges képességeket.

2017 márciusában került nyilvánosságra, hogy Ankara 2016 nyarától blokkolta az együttműködést a NATO partnerségi programjának keretében, amiért Ausztria a Törökországgal folyó európai uniós csatlakozási tárgyalások megszakítását követelte. Ankara ellenvetése miatt osztrák katonák nem vehettek részt az euroatlanti szövetség kiképzési programjaiban és külföldi bevetéseiben, például a NATO 2017-ben indult földközi-tengeri missziójában sem.

Egy évvel később – Karin Kneissl akkori osztrák külügyminiszter és Mevlüt Cavusoglu, a török diplomáciai tárca vezetőjének megbeszélései eredményeképpen – Törökország valamelyest enyhített elutasító álláspontján, és lehetővé tette, hogy Ausztria képviselőit ismét akkreditálhassák a NATO brüsszeli központjánál.

Forrás: www.portfolio.hu